Fotó: Northfoto

Fotó: Northfoto

Budapest - Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából.

A budai várban szentmisét, koszorúzást tartanak, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban – amely a hétvégén ingyenesen látogatható – többek között második világháborús haditechnikai eszközök is megtekinthetők. A szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását, amelynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma nem ismert. A múlt év nyarán Simicskó István honvédelmi miniszter személyesen is ellátogatott a második világháborús katasztrófa helyszínére, az oroszországi Don-kanyarhoz.

Kegyeleti látogatásán második világháborús emlékműnél és a két magyar központi katonatemetőben is lerótta kegyeletét, a mindenkori magyar honvédelmi miniszter erkölcsi felelősségének nevezve, hogy legalább egyszer ellátogasson Voronyezsbe. A 75. évforduló napján a Honvédelmi Minisztérium (HM) szervezésében délután a budai várban, a Mátyás-templomban szentmisét tartanak. Ezután a Kapisztrán téren, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnál Vargha Tamás parlamenti államtitkár mond beszédet, majd koszorúzással, gyertyagyújtással és főhajtással tisztelegnek a hősi halált halt, eltűnt és áldozatul esett magyar katonák emléke előtt.

A múzeum épülete előtt felállított emlékpontoknál péntektől vasárnapig minden emlékező gyertyát gyújthat, s leróhatja kegyeletét. A megemlékezés alkalmából második világháborús haditechnikai eszközök is megtekinthetők, például a magyar fejlesztésű 1940 M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú, a szovjet T34/85 közepes harckocsi, szovjet és német páncéltörő ágyú és egy különlegesnek számító lánctalpas motorkerékpár. Szombaton és vasárnap – az egyébként januárban zárva tartó – hadtörténeti múzeum az évforduló tiszteletére megnyitja kapuit, és ingyenes látogatható.

A fegyvertárban második világháborús fegyver- és egyenruha-bemutatókon, a „Piavétől a Donig – Dontól a Dunáig” című kiállításon egész nap ingyenes tárlatvezetéseket, filmvetítéseket tartanak. Szombaton 10 órától több előadás is elhangzik a második világháború eseményeiről. A doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából az országban több helyen – például Szombathelyen, Szegeden, Makón, Győrben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán – tartanak megemlékezéseket. Pákozdon a Don-kanyar-emlékkápolna felépítésének 25. évfordulója alkalmából is tartandó eseményen – mások mellett – Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Spányi Antal megyés püspök emlékezik a hősi halált halt katonákra.

(MTI)

 


Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/orszagszerte-megemlekezesek-doni-katasztrofa-75-evfordulo/cj814s2

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Az osztrák kancellár szerint megbukott a kvótarend...

Működésképtelen a kvótarendszer, és trendforduló szük [ ... ]

A CIA volt ügynöke tizedelte meg a Washingtont seg...

Őrizetbe vették az Egyesült Államokban a CIA egykori munkatársát,  [ ... ]

Felfedezték a világ legnagyobb víz alatti barlangr...

A világ legnagyobb, 347 kilométer hosszú víz alatti barlangrendszer&eac [ ... ]

Ohh yeah: a közönség a teniszezővel nyögött az Aus...
Ohh yeah: a közönség a teniszezővel nyögött az AusOpenen

A közönséget és a szakmát is megosztja a teniszezők nyögé [ ... ]

Kína szerint hidegháborús gondolkodásmódot képvise...

Élesen kritizálta Kína az észak-koreai válságot tá [ ... ]

Megalakult az új katalán parlament
Megalakult az új katalán parlament

Az új összetételű katalán regionális parlament alakuló &u [ ... ]

14 évet kapott a pedofil pópa

Négy évvel az ügy indulása után 14 év fegyházra &iacu [ ... ]

Rendőrnek tettették magukat, majd kifosztották a n...
Rendőrnek tettették magukat, majd kifosztották a nyugdíjasokat Budapesten

A két férfi rendőrnek adta ki magát /Illusztráció: Northfoto  [ ... ]

Az erdélyi VIBE lehet Európa legjobb új fesztiválj...
Az erdélyi VIBE lehet Európa legjobb új fesztiválja

  Szerda este dől el az Európai Fesztiváldíjak gáláj& [ ... ]

Így szedik szét a szabolcsi embercsempész repülőt ...
Így szedik szét a szabolcsi embercsempész repülőt - furcsa dolog derült ki a gép előéletélőr

Szedik szét a gépet / Fotó: Blikk   Ezekben a percekben is zajlik a  [ ... ]

Micsoda popsi - így engedte ki a gőzt Miley Cyruss...
Micsoda popsi - így engedte ki a gőzt Miley Cyruss és híres vőlegénye

Miley Cyrus bikiniben mulatta az időt vőlegényével az ausztrál [ ... ]

Megölte a feleségét, mert a nő elhagyta a muszlim ...
Megölte a feleségét, mert a nő elhagyta a muszlim öltözködést

A muszlim hitre tért angol nő nem tartotta be az öltözködési elő&iacu [ ... ]

Beszólt a beteg Schumachernek a Forma-1-es tervező...
Beszólt a beteg Schumachernek a Forma-1-es tervezőmérnök

Schumachert 2013-ban érte síbaleset, azóta otthon ápolják / Fot [ ... ]

Gulyás Mártonék narancssárgára festették az Állami...
Gulyás Mártonék narancssárgára festették az Állami Számvevőszék központját

A Közös Ország Mozgalom aktivistái Gulyás Mártonnal az &eacu [ ... ]

Viccország: román kormány hiányában a japán minisz...
Viccország: román kormány hiányában a japán miniszterelnök autentikus dákokat tekintett meg

  A japán kormányfő, Abe Sinzó népes delegációv [ ... ]

Fury szerint Parker legyõzi Joshuát
Fury szerint Parker legyõzi Joshuát

A korábbi nehézsúlyú bajnok Tyson Fury is követi a súlycsopo [ ... ]

Ortiz: a mariskánál nagyobb gondjai lesznek Wilder...
Ortiz: a mariskánál nagyobb gondjai lesznek Wildernek

Március 3-án, New Yorkban lép szorítóba a WBC nehézs&uacut [ ... ]

Visszavonul Ricardo Mayorga
Visszavonul Ricardo Mayorga

Tavaly novemberben, Andrey Sirotkin ellen láthattuk utoljára a szorítóba [ ... ]

Lezárások, riadók, káosz: újabb viharhullám söpör...

Texastól Maine államig ítéletidő tombol, a légitársas& [ ... ]

Az USA-ban elítélt terroristák döntő többsége bevá...
Az USA-ban elítélt terroristák döntő többsége bevándorló származású

  Kirstjen Nielsen amerikai belbiztonsági miniszter egy lapinterjúban besz& [ ... ]

Ónos esőt, erős szelet és havazást hozhat a szerda...
Ónos esőt, erős szelet és havazást hozhat a szerda

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet A fővárosra és Pest [ ... ]

Vészhelyzet: kis híján ölt a szén-monoxid Budapest...
Vészhelyzet: kis híján ölt a szén-monoxid Budapesten

carbon monoxide-SHUTTESRTOCK Gázszivárgáshoz riasztották a főv&aacut [ ... ]

Mi történhetett? Lezuhant egy katonai helikopter, ...
Mi történhetett? Lezuhant egy katonai helikopter, 10 ember meghalt

Illusztráció: AFP   Kolumbiában kedden lezuhant egy katonai helikopt [ ... ]

Szomorú nap ez a futballnak
Szomorú nap ez a futballnak

Bejelentette visszavonulását Ronaldinho, aki 2002-ben világbajnoki cím [ ... ]

Durva baleset Kisvárdánál: három embert vágtak ki ...
Durva baleset Kisvárdánál: három embert vágtak ki az árokba borult kocsiból

Árokba hajtott a kocsi Kisvárdánál /Illusztráció: Shutte [ ... ]

Kitilthatják Soros Györgyöt Magyarországról
Kitilthatják Soros Györgyöt Magyarországról

A Magyar Idők úgy értesült, hogy a most formálódó - a magya [ ... ]

Jól járnak a korai húsvéttal a juhtenyésztők ...

Jó drágán tudják majd eladni a bárányokat. A korai h& [ ... ]

Repülő hozta Magyarországra a focicsapatnyi migrán...
Repülő hozta Magyarországra a focicsapatnyi migránst

Kállósemjén térségében három afgán é [ ... ]

Orosz engedély nélkül adná el Magyarország a MiG-2...
Orosz engedély nélkül adná el Magyarország a MiG-29-eseit

  Noha a magyar fél már meghirdette 18 millió dollárért 2 [ ... ]

Látta valaki? 11 éves kislány tűnt el Pilisszántór...
Látta valaki? 11 éves kislány tűnt el Pilisszántóról, keresi a rendőrség

A 11 éves Mohácsi Amandát keresik / Fotó: police.hu   A 11 &e [ ... ]

Tüzet nyitott a rendőrség a buddhista tüntetőkre...

Egy kormányzati épületet próbáltak elfoglalni, hét tiltakoz& [ ... ]

Maximális nyomás alá helyeznék Észak-Koreát
Maximális nyomás alá helyeznék Észak-Koreát

  Vancouverben az észak-koreai válságról egyeztettek. A tan&a [ ... ]

Kiabált a pultossal, verekedett, de ez mind hagyjá...
Kiabált a pultossal, verekedett, de ez mind hagyján: elpazarolt egy korsó sört is!

Látták már a Katonában Egressy Zoltántól a Portugá [ ... ]

Rengeteg magyar akar házasságot kötni
Rengeteg magyar akar házasságot kötni

Még mindig akad deficit: több frigy szűnik meg, mint amennyi új létrej& [ ... ]

Újabb szankciók jöhetnek Észak-Korea ellen

Phenjan elleni újabb, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által korábban  [ ... ]

Villám, hó, ónos eső, szél - sárga a veszély jele...
Villám, hó, ónos eső, szél - sárga a veszély jele

Kora délelőttig az Északi-középhegységben havazhat, a Duná [ ... ]

Letartóztattak egy CIA-ügynököt, akinél titkos inf...

Titkosított iratok jogtalan megszerzésének gyanújával őrizetbe v [ ... ]

Újra indul a nyomozás az olcsón eladott terézváros...

  Nem fejeződik be a 2002 és 2010 közötti terézvárosi ingatl [ ... ]

Drágultak, de még mindig népszerűek a készházak ...

Jelenleg a készházaknál is 300 ezer forint körül van már eg [ ... ]

Lelőtték a vezető koszovói szerb politikust - megh...

  Lelőtték Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politi [ ... ]

A 17 éves Szoboszlai profi szerződést kapott a Sal...
A 17 éves Szoboszlai profi szerződést kapott a Salzburgtól

Szoboszlai Dominik profi szerződést kapott az osztrák bajnok Red Bull Salzburg futbal [ ... ]

Tízezerszer tüntettek tavaly Venezuelában

A gazdasági és belpolitikai válság miatt 2017-ben rekordot dönt&ou [ ... ]

Alig látnak beteget az orvostanhallgatók
Alig látnak beteget az orvostanhallgatók

Az orvoshiány nemcsak a betegellátásban okoz komoly gondokat, hanem az orvosk [ ... ]

Kolumbiában bekapcsoltak egy 9,8 MW-os naperőműve...

A Celsia által épített 9,8 MW-os Celsia Solar Yumbo lett Kolumbia legnagyobb [ ... ]

Láthatatlan ellenség okozta az aztékok bukását...

Amikor az európai konkvisztádorok partra szálltak az Újvilágban, [ ... ]

Kinevezték az ideiglenes miniszterelnököt Romániáb...
Kinevezték az ideiglenes miniszterelnököt Romániában

Fotó: Nicholas Kamm / AFP Klaus Iohannis román államfő tudomásul vet [ ... ]

A kaliforniai "horrorházban" saját gyermekeit tart...
A kaliforniai

Dél-Kaliforniában őrizetbe vett a rendőrség egy házaspárt, miut [ ... ]

Nikolics Nemanja tarolt Amerikában - újabb díjat n...
Nikolics Nemanja tarolt Amerikában - újabb díjat nyert meg

Fotó: chicago-fire.com Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságba [ ... ]

Joshua vs. Parker - Kokszherceg vs. Fánkkirály
Joshua vs. Parker - Kokszherceg vs. Fánkkirály

Ahogy arról lapunk is beszámolt, március 31-én, Walesben kerül sor  [ ... ]

Jöhet a Horn vs. Crawford
Jöhet a Horn vs. Crawford

A korábbi híresztelések arról szóltak, hogy a WBO vált&oac [ ... ]

Chocolatito Estradának: nehogy megállj Sor Rungvis...
Chocolatito Estradának: nehogy megállj Sor Rungvisai elõtt

A korábban négy súlycsoportban is világelsõ Roman 'Chocolatit [ ... ]

Robbanás Antwerpenben, legalább egy tucat sebesült...

  A belgiumi Antwerpenben robbanástól omlott össze egy &eacut [ ... ]

Újabb vérfagyasztó részletek derültek ki VV Fanni ...
Újabb vérfagyasztó részletek derültek ki VV Fanni meggyilkolásáról

VV Fanni november 20-án tűnt el otthonról /Fotó: Fuszek Gábor   [ ... ]

Ne menj suliba! Tüntetnek, hogy ne kelljen elmenni...
Ne menj suliba! Tüntetnek, hogy ne kelljen elmenni az országból

Diákok szervezik azt a tüntetést, amit január 19-ére a magyar oktat [ ... ]

Evakuálási terv készült a Dél-Koreában élő japánok...

Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére D&eac [ ... ]

Kínos helyzet: lekapcsolták a rendőrök Nyertes Zsu...
Kínos helyzet: lekapcsolták a rendőrök Nyertes Zsuzsát - kiakadt nála a szonda

Nyertes Zsuzsa/Fotó: TV2 Elég megalázó helyzetbe került Nyertes  [ ... ]

Az orosz külügyminiszter mindenkit nyugalomra int...
Az orosz külügyminiszter mindenkit nyugalomra int

  Az orosz külügyminiszter évértékelő sajtóé [ ... ]

A Dortmund legnagyobb értéke ki akarja rúgatni mag...
A Dortmund legnagyobb értéke ki akarja rúgatni magát

A 28 éves gaboni csatár, Pierre-Emerick Aubameyang nem volt a Dortmund keretébe [ ... ]

Megvan Fucsovics első Grand Slam-győzelme
Megvan Fucsovics első Grand Slam-győzelme

Fucsovics Márton is megkezdte szereplését az Australian Openen. Az első fordul [ ... ]

Megérkezett Chilébe Ferenc pápa
Megérkezett Chilébe Ferenc pápa

  Megérkezett Chilébe, hatodik latin-amerikai apostoli látogat&aacut [ ... ]

Megjelent húszezer ázsiai Magyarországon
Megjelent húszezer ázsiai Magyarországon

Az elmúlt tíz évben megduplázódott a Magyarországon &eac [ ... ]

Már gyártják az új magyar csuklós buszokat

Sokat kellett várni a szerződés aláírása után, hogy mi [ ... ]

Tragédia: kerékpárost gázolt halálra egy kamion Al...
Tragédia: kerékpárost gázolt halálra egy kamion Algyő közelében

kerékpárost gázolt halálra egy kamion Algyő közelében/Fot [ ... ]

Eddig 81 áldozatot szedett az idei tél
Eddig 81 áldozatot szedett az idei tél

Évente átlagosan 200-250 ember hal meg kihűlés miatt Magyarországon,  [ ... ]

Ónos eső miatt adtak ki riasztást, figyelmeztetést...
Ónos eső miatt adtak ki riasztást, figyelmeztetést - térkép

A rendőrség külön is a csúszós utak veszélyeire figyelmezte [ ... ]

Antwerpenben gázrobbanás döntött romba egy épülete...

A belgiumi Antwerpenben robbanástól omlott össze egy épület hé [ ... ]

Újraszámolják a versenyképességi rangsort

Újraszámolják a Világbank Doing Business versenyképességi  [ ... ]

Hűségesküket is hallani az egyházi vezetőktől...
Hűségesküket is hallani az egyházi vezetőktől

Migránskérdésben a lehető legszéttartóbban nyilatkoznak meg az [ ... ]

Unalom helyett a sötét oldal
Unalom helyett a sötét oldal

Az Avalon olyasmi, amit Európában még nehezebb megérteni, mint És [ ... ]

Hivatalos: Joshua vs. Parker, március 31., Cardiff...
Hivatalos: Joshua vs. Parker, március 31., Cardiff

A mai nappal hivatalossá vált Anthony Joshua 20-0-0 (20) és az új-z&eacu [ ... ]

Kábítószer birtoklás miatt elítélte a bíróság Deon...
Kábítószer birtoklás miatt elítélte a bíróság Deontay Wildert

Marihuána birtoklása miatt a bíróság 60 óra közmunk&a [ ... ]

Újabb templomot támadtak meg a pápa miatt
Újabb templomot támadtak meg a pápa miatt

  Templomot támadtak meg ismeretlenek Chile középső részé [ ... ]

Vulkánkitörés jöhet a Fülöp-szigeteken, ezreket me...

Legalább kilencezer embernek kellett elköltöznie a Fülöp-szigetek legakt [ ... ]

Babos Tímea toptízest vert, álomjátékkal

A legjobb magyar teniszezőnő komoly győzelemmel mutatkozott be az év első Grand Slam torn [ ... ]

Halálos baleset Nyírgyulajon

Lesodródott az úttestről és fának ütközött egy aut&oacu [ ... ]

ÁSZ-elnök: Tovább lehet faragni az adóterheken

A személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek [ ... ]

Borzalmas mínuszok: mutatjuk, mikorra várható hava...
Borzalmas mínuszok: mutatjuk, mikorra várható havazás a héten

Kisüt a nap a havazás után/ Illusztráció: Northfoto Bár h [ ... ]

Nem csitul a drogháború Mexikóban: kilenc holttest...

  A mexikói Veracruz államban a hatóságok kilenc holttestet ta [ ... ]

Kilenc holttestre bukkantak egy teherautóban Mexik...

Kilenc holttestre bukkantak a mexikói Veracruz államban egy teherautóban   [ ... ]

Shane Tusup Katinkán túl havi egy milliót bukhat...
Shane Tusup Katinkán túl havi egy milliót bukhat

Egybehangzó uszodai információk szerint Hosszú Katinkát ug [ ... ]

Megcsinálták az eszközt, ami azonnal kiszúrja az ...
 Megcsinálták az eszközt, ami azonnal kiszúrja az autó kerekét, ha járdára hajt a kocsi

A CatClaw egy egyszerű, alig négy elemből álló eszköz, ami nemcsak a  [ ... ]

Új járvány terjed Afrikában? 9 éves kislány esett ...
Új járvány terjed Afrikában? 9 éves kislány esett össze holtan, vérző szemekkel

Szörnyű halált halt a kislány/Illusztráció: Shutterstock   [ ... ]

Lehetnek alvó vírusok a múmiákban? Sokan félnek, a...
Lehetnek alvó vírusok a múmiákban? Sokan félnek, a régészet bajt hozhat az emberiségre

Furcsa kérdésnek tűnhet, de valahol mégis jogos.   Sokakban felmer [ ... ]

Erzsébet királynőnek leesett az álla: titokat tudo...
Erzsébet királynőnek leesett az álla: titokat tudott meg apjáról és a koronáról

II. Erzsébet királynő /Fotó:Northfoto   Isten kegyelméből N [ ... ]

Összeborult Berlusconi pártja Orbán Viktorral a m...

Orbán Viktornak ezerszer igaza van, amikor szigorúbb migrációs politik [ ... ]

Az orvostanhallgatók 40 százaléka külföldön akar d...
Az orvostanhallgatók 40 százaléka külföldön akar dolgozni

A következő években is az orvoshiány lesz az egyik legfeszítőbb pontja [ ... ]

A franciaországi IKEA kémkedett az alkalmazottai ...

A Versailles-i ügyészség vizsgálatot indított 15 személy  [ ... ]

Hideg, de napos idővel indul a hét
Hideg, de napos idővel indul a hét

Hétfőn nyugaton és délen maradhat erősen felhős, borongós az &eacut [ ... ]

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA