Kevesen dolgoznak ma már minimálbérért

Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért. A szakmához kötött garantált bérminimumot, 181 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munkavállalónak kell kifizetni - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

 

Mint Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak elmondta, a legkisebb keresetekért a dolgozók nagyjából egyharmadát foglalkoztatják, ez az adat relatíve nem rossz. Az ágazatokat vizsgálva az állami szférában nem jellemző a minimálbér. A legalacsonyabb adható jövedelmet elsősorban a mezőgazdaság, valamint az építőipar betanított munkásai kapják, de a turizmus és a vendéglátás területén is jellemző a minimálbér.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az adatokra reagálva kiemelte: árnyalja a képet, hogy sokan – akár az állami, akár a vállalati szférában – alig keresnek néhány ezer forinttal többet a garantált bérminimumnál, ez elsősorban a pályakezdőkre jellemző. Ugyanakkor az ő számukról nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák.

A Liga vezetője szerint ahhoz képest, hogy néhány éve még 1,5 millió dolgozót foglalkoztattak a legkisebb bérekért, mára ez a szám 1,2 millió fő alatt van, úgy, hogy közben folyamatosan bővült a foglalkoztatottság.

Sokan zsebbe kapják

A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint a területükön működő vállalkozások körében továbbra is jellemző a szürke foglalkoztatás, a minimálbéresek közül sokan zsebbe kapják keresetük többi részét. A hivatalosan minimálbéren foglalkoztatottak száma jelentős a feldolgozóiparban, a gyártás területén, illetve az ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknál. A zsebbe fizetett jövedelem bevett gyakorlat a feldolgozóipari kis cégek mellett a benzinkutakon, a gépkocsivezetőknél, valamint egyéb kkv-knál.  

 


Forrás: https://888.hu/article-kevesen-dolgoznak-ma-mar-minimalberert

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn