Ha kell, engedély nélkül is kiteszik a roma hős emléktábláját

Ha kell, engedly nlkl is kiteszik a roma h?s emlktbljt

Ha nincs más mód, akkor engedély nélkül is kiteszik a romák a Puczi Béla-emléktáblát a budapesti Nyugati pályaudvar falára, mondja el Setét Jen? aktivista. A MÁV nem tárgyal, a szervez?knek pedig nem tetszik, hogy Puczi emlékét is gettóba zárná a kormány.

Három napig volt magyar h?s Puczi Béla, az a roma férfi, aki 1990 márciusában Marosvásárhelyen a bevonuló roma csapataival megakadályozta, hogy a városban garázdálkodó részeg, odavezényelt, felheccelt görgényi román parasztok igazán belelendüljenek a lincselésbe. Puczi és romái az azóta elhíresült

"ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok"

rigmussal vonultak be a városba, és pacifizálták a helyzetet.

© Wikipedia / Kulja

A román hatóságok a véres incidens után csak a romákat büntették, egyikük meg is halt a börtönben - Puczi kilenc hónap vizsgálati fogság után másfél évet kapott. Nem csoda, ha utána úgy döntött, Magyarországra jön. De itt sem fogadták tárt karokkal. A menekültügyi hivatalban megkapta, hogy "maga minek jött ide, cigányból van itt elég". A helyét nem találó magyar h?s az élete végén a Nyugati pályaudvaron kegyelemforintokból élt: autókat irányított az üres parkolóhelyekre, ezért fizetett neki, aki jónak látta. Ezért is kerülne ide az emléktáblája.

Kerülne, ha a MÁV nem akadékoskodna. A Roma Büszkeség Napját szervez? roma polgárjogi aktivista, Setét Jen? úgy emlékszik, eleinte még csak engedély sem kellett volna, úgy informálták ?ket, és az utolsó pillanatban esett be a MÁV vétója - csak vasutas és a vasúthoz köthet? ember emléktáblája kerülhet ki a pályaudvarra. A kormány megpróbált közvetíteni, ami azt jelenti, hogy Balog Zoltán Emmi-miniszter (akinek romaügyben már volt pár emlékezetes megnyilatkozása a magyar roma-holokauszt letagadásától a tehertétel-er?forrás felfogásig) szerint a megvalósuló Cziffra Roma M?vészeti Központban kéne Puczi tábláját kitenni.

© youtube.com

De hát épp err?l szól Puczi életének és táblájának kálváriája: a többségi társadalom nem ismerte, nem ismeri annak a romának a történetét, életét, aki sok ezer magyart mentett meg bátor fellépésével. Ha egy roma intézmény falán állhat csak a táblája, akkor épp a táblaállítás lényege vész el. Setét azt mondja a hvg.hu-nak, el?ször megpróbálnak egyezkedni a MÁV-val, a napokban postázzák a levelüket ez ügyben - azt javasolják, hogy október 23-án avathassák fel mégis a táblát. Ha a vasúttársaság nem enged, akkor Setét akár önkényesen is kiteszi vagy az emléktáblát vagy egy figyelemfelhívó feliratot.

Márpedig nem enged, a MÁV azt válaszolta a hvg.hu megkeresésésre:

"A MÁV nem kíván változtatni álláspontján, mivel Puczi Béla nem dolgozott a Nyugati pályaudvaron, és elismerésre érdemes tevékenysége nem áll összefüggésben a vasúttal. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Balog Zoltán miniszter egyeztetett a témában, és abban állapodott meg, hogy az emléktáblának - miniszter úr közrem?ködésével – méltó helyet keresnek."

© Stiller Ákos

Balog egyeztet? szerepével is van gondja Setétnek, ha tényleg segíteni akart volna, akkor megkéri Seszták Miklós fejlesztési minisztert, aki a vasúti ügykért fele, hogy adjon engedélyt. Az állam amúgy is elég méltatlan szerepet játszik a roma emlékezetpolitika terén: a csepeli Roma Holokauszt Központ azért kellett bezárjon 2017-ben, mert nem volt pénz a fenntartására. Emiatt is a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban zajlott augusztus 4-én a roma holokauszt emléknapi megemlékezés, ahol az Emmi f?osztályvezet?i szinten képviseltette magát, Finnország pedig a nagykövetével - Soltész Miklós államtitkár inkább Halmajon avatott Kálvin-szobrot.

Egy ilyen létesítményt, mint a roma holokauszt központja nem pályázatokból kéne fenntartani, hanem állandó forrást kéne kapjon a költségvetésb?l, véli Setét.

Az is abszurd amúgy, folytatja Setét, hogy nem a romák hivatalos képviselete, az Országos Roma Önkormányzat, vagy a roma ökormányzati képvisel?k, és nem is a romákat is képvisel?  országgy?lési képvisel?k vetik fel és valósítják meg a Puczi-emléktáblát, hanem az amúgy munka mellett aktivista munkát végz? magánszemélyek. ?k sem pénzt kérnek, hanem csak egy helyet a falon - leszerveznek mindent, megcsináltatják a táblát. Ennyi sem megy azonban.

"Ha a NER-ben nem fontos a Puczi-féle helytállás, akkor melyik politikai rendszerben?"

– kérdezi Setét.



Forrs: http://hvg.hu/itthon/20171011_Ha_kell_engedely_nelkul_is_kiteszik_a_roma_hos_emlektablajat#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn