Különös jelenés: a falu polgármesterét látják a templom freskóján

Néhány nappal ezelőtt izgalmas levél landolt a szerkesztőségünkben: egy olvasónk azt állította, hogy Őrhalom polgármesterét és családtagjait vélte felfedezni a nemrég felújított templom egyik freskóján. 

A kép bal felső sarkában látható alak állítólag Farkas Egon polgármester, aki egészen bizonyosan a kép jobboldalán látható. 

clk

Szerettük volna személyesen is megnézni a freskót, a falu sekrestyése azonban nem engedett be minket a templomba. Azt mondta, hogy ezt csak a plébános engedélyével tehetné meg, aki viszont ottjártunkkor éppen szabadságon volt, telefonon sem érte el, így kívül rekedtünk a falu templomán. 

Több őrhalmival is beszélgettünk, és egyikük sem mondta, hogy ne vélné felfedezni a polgármesterüket a freskón, ugyanakkor az is egyöntetű álláspont volt, hogy Farkas Egon szerintük nem állt modellt a képhez.

 

Az festette oda, aki mondta, hogy ő van a képen

- jelentette ki egy férfi a kocsmában, aki arra utalt ezzel, hogy mióta bedobták a köztudatba, hogy a polgármester van a freskón, mindenki felfedezi őt a képen. 

A freskót festő Lencsés Zsolt szerint senki sem mondta meg neki, hogy ki legyen a képen, teljesen a művészi szabadságába tartozik, hogy kiket ábrázol. 

"Senki nem kényszerített a modellek kiválasztására. Sőt, sokszor az ellenkezője igaz. Soha nem az a cél, ha nincs kimondottan kérés erre, hogy az általam kiválasztott modellek akár hasonlítsanak is. A művész mindig igyekszik az adott hely, az adott táj szellemiségét, karakterét követni" - írta Lencsés a Facebookon. 

Hogy mennyire sikerült Lencsésnek az adott hely szellemiségét, karakterét követnie, azt mindenki döntse el maga.

 


Forrás: http://index.hu/belfold/2017/12/07/kulonos_jelenes_a_falu_polgarmesteret_latjak_a_templom_freskojan/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn