A Radiohead dallopás miatt perelte be Lana Del Reyt

Az énekesnő Lust for Life című albumán szereplő Get Free olyan sok hasonlóságot mutat a brit zenekar első igazán nagy slágerével, a Creep című dallal, hogy a Radiohead ügyvédjei bírósághoz fordultak.

A hírt elsőnek a brit bulvársajtó szellőztette meg vasárnap, majd Del Rey megerősítette Twitteren: mint írta, tényleg lesz per. És bár biztosan állítja, hogy a dalát nem a Creep inspirálta, mint elmondta, a Radioheadnél ezt máshogy látták, és a megjelenése utáni teljes bevételt akarják maguknak. Az énekesnő elárulta azt is, hogy törekedett a megegyezésre, és a dal után az elmúlt pár hónapból származó bevételek 40 százalékát felajánlotta, de ez nem volt elég a zenekarnak.

A Pitchfork megkeresett minden érintetett, a Radiohead részéről senki nem akart nyilatkozni, máshonnan még nem kaptak választ. 

Érdekesség, hogy a Creep megjelenése után még a Radioheadet perelték a kilencvenes években: akkor a Hollies nevű zenekar 1974-es számával, a “The Air That I Breathe” című dallal fedeztek fel hasonlóságokat. Akkor sikerült bíróságon kívül megegyezni, a dalt szerző Albert Hammond és Mike Hazlewood azóta a Creep szerzőiként is fel vannak tüntetve. (Pitchfork)



Forrás: https://444.hu/2018/01/08/a-radiohead-dallopas-miatt-perelte-be-lana-del-reyt

444

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn