Börtönre ítélték a rendőrökre fejszével támadó férfit

Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék azt az 50 éves férfit, aki idén tavasszal Kunszentmártonban fejszével támadt a barátjával szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre – közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

A bírósági tájékoztatás szerint 2017 márciusában a vádlott többedmagával háza kertjében ünnepelte barátja külföldről való hazatérését. Idővel az innivaló elfogyott, ezért az ünnepelt ittasan gépkocsival utánpótlásért indult. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság járőrei éppen a közeli sörözőnél intézkedtek, így látták őt nagy sebességgel elhajtani. Utána indultak, a vádlott háza előtt utolérték, majd igazoltatni szerették volna. A férfi nem tett eleget a többszöri felszólításnak, sőt, támadólag az egyik járőr felé indult, aki gázsprayvel lefújta, és az utcán megbilincselte.

A vádlott mindezt végignézte, és az alkoholtól „felbátorodva” előhozott egy hosszú fejszét. Azzal a rendőrök felé indult, miközben azt kiabálta: „levágom a fejeteket, megöllek benneteket”. A járőrök többször felszólították, hogy álljon meg, és tegye le a fejszét, de a vádlott ennek nem tett eleget, ezért a rendőrök fegyvereiket csőre töltötték, és kibiztosították. A vádlott erre visszament a háza udvarára, de egy sarokcsiszolóval élezni kezdte a fejszét, miközben azt kiáltotta, hogy „aki ide bejön, annak le lesz vágva a feje”. Végül a járőrök elfogták, és őrizetbe vették.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság járt el első fokon; idén április 13-án a férfit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék december 5-én meghozott határozatában az ítéletet törvényesnek és megalapozottnak találta, a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát azonban 5 évről 3 év és 6 hónapra enyhítette.



Forrás: http://mno.hu/bunugy_baleset/bortonre-iteltek-a-rendorokre-fejszevel-tamado-ferfit-2432192?utm_source=feed&utm_medium=rss

MNO

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn