Évek óta zaklatta áldozatát a keresztúri gyilkos

Anyja attól fél, Vivien nem éli túl a vasárnap hajnali gyilkossági kísérletet, ami szerelemféltésből történt.

Vasárnap hajnalban a 26 éves Cs. Norbert lakásán megölte volt barátnője jelenlegi barátját Rákoskeresztúron, majd az utcára haladó nőre is rálőtt, végül maga ellen fordította a fegyvert. Az ámokfutásnak két halottja és egy életveszélyes sérültje van, és azóta kiderült, szerelemféltés áll a háttérben. A Blikknek az áldozat volt barátnő édesanyja is megszólalt.

Az autójából figyelte, hogy mikor mennek be a lépcsőházba, majd utánuk eredt, és a lakásban rájuk rontott.

A nő szerint Vivien nevű lányát – ahogy arról a 24.hu vasárnap már beszámolt – az elmúlt években folyamatosan zaklatta Cs. Norbert. Rendőrséghez azonban soha nem fordultak. Az anya így folytatta:

Hívogatta, fenyegette a lányomat, majd a végén mindig bocsánatot kért, és megígérte, hogy hasonló nem ismétlődik meg a jövőben. Vivien hitt neki, így nem tett feljelentést ellene.

Ahogy megírtuk, azóta az is kiderült, a fiatal nő a gyerekével a karjaiban menekült az utcára, a férfi azonban utolérte. A kocsija felé akarta vonszolni őket, a nő ellenállt, a férfi ezért fejbelőtte őt, majd magával is végezni akart és lőtt. Ő maga a kórházban halt meg, a nő barátja a második emeleti lakásban, Vivien pedig életveszélyesen megsérült.

A gyereket megfigyelésre a kórházban tartották. A lap úgy tudja, a kétéves Laura apja Németországban él, a holmiját most nagyszülei hozták el. Vivien anyja érthetően kétségbe van esve, attól fél, a lánya nem éli túl a gyilkossági kísérletet.



Forrás: https://24.hu/belfold/2018/01/08/evek-ota-zaklatta-aldozatat-a-kereszturi-gyilkos/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn