A homeopátia a világ legzseniálisabb blöffje

shutterstock 621237140

Magyarországon az emberek majdnem fele hisz a homeopátiában, de csak elenyésző kisebbségük hisz a homeopátia alapelveiben. Logikai bukfenc? Az, de közben a modern marketing egyik csúcsteljesítménye is a homeopátia köré rajzolt, meghökkentően hatékony és népszerű illúzióvilág.

Forr a levegő a homeopátia körül, mióta idén ősszel az európai tudományos akadémiák közös nyilatkozata nevezte hatástalannak, sőt, potenciálisan kártékonynak az egyébként világszerte népszerű alternatív gyógymódot. Aminek a támogatottsága ennek ellenére nagyon magas: egy idén őszi felmérés  szerint a magyarok több mint 40 százaléka hisz benne.

A mi tavalyi hasonló felmérésünk még csak 35 százalékra tette ezt az arányt - igaz, az akkori kérdésünk nem az volt, hogy hatásosnak tartja-e a homeopátiát, hanem hogy hatásosabbnak a hagyományos gyógyszereknél. A mostani kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy ez a több milliós tömeg vajon tudja-e egyáltalán, mi az a homeopátia, vagy csak vakon hisz valamiben, ami valamiféle alternatívát nyújt neki az igazi gyógyszerek mellett.

Mielőtt rátérnénk erre, vegyük át az alapokat. A közvélemény-kutatást a Závecz Research segítségével, 1000 fős, reprezentatív mintán végeztük, az eredmények maximális hibanagysága +/- 3 százalékos. A felmérésünk nagyjából megerősítette az imént említett két kutatás eredményeit a homeopátia hazai elfogadottságáról: az eredményeink szerint az emberek 39 százaléka gondolja úgy, hogy ez hasznos és hatásos, működő gyógymód. A novemberi Medián-felmérés legmegdöbbentőbb tanulságát is megerősítik a mi számaink: az iskolázottsággal nő a homeopátia elfogadottsága, a diplomások csoportjában már 44% hisz benne. A pártszimpátia és a lakóhely nem mutatott semmilyen statisztikailag szignifikáns összefüggést a homeopátia támogatásával, a nem és az életkor azonban igen: a tipikus homeopátiahívő 40 és 60 év közötti nő.

Állítás: "A homeopátia hasznos és hatásos, működő gyógymód"

(A további grafikonokon az erre a kérdésre pozitív választ adókat soroltuk a hívő, a negatívot adókat a nem hívő kategóriába)

Még magasabb azoknak az aránya, akik már használtak homeopátiás szert: 9% rendszeresen, és további 43% mondta, hogy kipróbálta már - vagyis itt már kisebbségbe szorul a tudomány álláspontján levők, a homeopátiát elutasítók csoportja. Ezeknek a csoportoknak nagyjából a fele (5, illetve 20%) mondta azt, hogy rendszeresen ad kisgyereknek homeopátiás szert, illetve hogy előfordult már ez. Vagyis

a magyarok negyede, több mint 2 millió ember nem csak a saját egészségét kockáztatja egy hatástalan gyógymóddal, hanem a gyerekéét is.

Azoknál, akik használtak már homeopátiás szert, rákérdeztünk arra is, hogy mi volt a tapasztalatuk vele. Egészen meghökkentő módon kevesebb, mint az ötödük (18%) mondta azt, hogy mindig hatásos volt a homeopátia, a túlnyomó többség (69%) szerint néha működött a dolog, néha nem. A maradék 13% esetében sosem működött a homeopátiás szer, ez nagyjából annyi, mint a homeopátiában hívők, és az az már kipróbáltak csoportja közti különbség, vagyis valószínűleg ők azok, akik kíváncsiak voltak, kipróbálták, de csalódtak. Az mindenesetre érdekes, hogy a hívők olyasvalami mellett állnak ki, aminek a hatékonyságáról mintha nem lennének teljesen meggyőződve.

Még aggasztóbb lett a kép, amikor rákérdeztünk arra, hogy előfordult-e, hogy orvos ajánlott homeopátiás szert igazi gyógyszer helyett. A válaszolók 5%-ánál ez gyakran megtörténik (vélhetőleg ők azok, akik direkt homeopatához járnak orvos helyett), és további 31% mondta azt, hogy megesett már ilyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden harmadik magyar orvos homeopátia-hívő lenne, de ettől még ijesztő, és az egész homeopátia-jelenséget is nagyban megmagyarázó adat ez.

Az emberek harmada számára egy orvos szava, azzal pedig az egész orvostudomány hitelessége áll az egyébként teljesen tudománytalan, és hatástalan gyógymód mögött.

Megkérdeztük a Magyar Orvosi Kamarát, mi erről a véleményük, főleg azok után, hogy az európai tudományos akadémiák állásfoglalása külön kitért arra, hogy etikai aggályokat vet fel, ha egy orvos homeopátiás szert ajánl a betegének. A kamara válasza szerint: “A MOK, amíg jogszabályi változásra vagy a gyógyszerkönyv módosítására nem kerül sor, a forgalomba hozatalra engedélyezett homeopátiás szerek forgalmazását legitimnek tekinti, ugyanakkor az orvosok komoly szakmai-etikai mérlegelését szükségesnek tartja, ha egy hatásosságát nem igazolt termék javaslatát kérik tőle, különösen akkor, ha a betegnek hatásos gyógyszerre van szüksége.”

Ha a mellébeszélés külön kategória lenne az Oscar-gálán, elég komoly eséllyel indulna a szervezet a díjért.

De mi is az a homeopátia?

A kutatás második felében a homeopátia alapelveiről, illetve vele kapcsolatos tévhitekről kérdeztünk. Két homeopata alapvetésre kérdeztünk rá, az egyik szerint a hígítással egy szer hatásosságát növelni lehet (ezt potenciálásnak nevezik), a másik pedig tulajdonképpen ezt magyarázza meg azzal, hogy a víznek emlékező képessége van, képes megőrizni és átadni gyógyító információt. A tudomány és a józan ész jelen állása szerint ezek orbitális ostobaságok.

1. állítás: "Ha valamit hígítunk, annak erősebb lesz a hatása" 
2. állítás: "A víznek emlékező képessége van, képes gyógyító információt tárolni, és azt átadni"

A válaszolóknak mindössze 10%-a tartotta igaznak a hígításos állítást, és 30% a víz emlékező képességét. Ezen belül is a mérsékelt “inkább igaz, mint nem” álláspontok voltak többségben, a potenciálás elméletét teljes mértékben támogatók például alig 2,1%-ot tettek ki. A homeopátiában hívők között némileg magasabbak voltak ezek az arányok, de még így sem túl acélosak: 17% hisz a hígítás erősítő hatásában, és 49% a víz emlékezetében és a gyógyító információban.

Vagyis a homeopátiában hívők többsége nem hisz a homeopátia alapelveiben.

Ez egészen bizarr, mintha valaki úgy tartaná magát kereszténynek, hogy nem fogadja el se a Tízparancsolatot, se Jézus tanításait. Mintha valaki úgy lenne vegán, hogy közben véresen eszi a steaket. Mintha valaki úgy lenne heteroszexuális, hogy közben... értik, na.

Na de akkor hogyan definiálják az emberek a homeopátiát? Így:

A homeopátia gyógynövényekre alapozó, természetes gyógyítási módszer.

Ennek az állításnak a hívők között 91% volt a támogatottsága (de még a teljes mintában is 63%). Pedig ez egyáltalán nem igaz: a homeopátia arra alapoz, a betegségeket hasonló tüneteket kiváltó hatóanyagok végtelenségig hígított oldatával lehet gyógyítani. A hatóanyag pedig lehet bármi, kacsamáj, a berlini fal egy darabkája, vagy a Vénusz bolygó fénye.

Állítás: "A homeopátia gyógynövényekre alapozó, természetes gyógyítási módszer"

Majdnem ilyen sokan egyetértettek azzal az állítással is, hogy “A homeopátiás gyógyszereknek ugyanolyan szigorú teszteken, engedélyezési folyamatokon kell átesniük, mint a hagyományos gyógyszereknek”. A homeopátiában hívők 81%-a gondolja így, de a teljes mintában is 56% volt az egyetértők aránya. Pedig ez sem igaz: valójában a homeopátiás szerek egy EU-s jogszabály alapján egyszerűsített engedélyezésre jogosultak, nem kell végigmenniük az állatkísérletek és klinikai tesztek procedúráján. Nem kell bizonyítani a hatásosságukat, csak azt, hogy ártani nem ártanak. Az akadémiai állásfoglalás egyik fontos ajánlása is az, hogy ez változzon meg és minden gyógyhatású (vagy annak hirdetett) készítmény menjen át ugyanolyan szigorú engedélyezési folyamaton.

Állítás: “A homeopátiás gyógyszereknek ugyanolyan szigorú teszteken, engedélyezési folyamatokon kell átesniük, mint a hagyományos gyógyszereknek”

Ezek után valószínűleg senkit nem fog meglepni, de a harmadik népszerű tévhit (“míg a hagyományos gyógyszereket jellemzően multinacionális óriáscégek gyártják és terjesztik, a homeopátia mögött inkább kisebb természetgyógyász műhelyek állnak”) elterjedtsége is hasonlóan magas: a hívők 77, a nem hívők 50%-a gondolja ezt. Pedig ez sem egészen így van, a homeopátiás szerek túlnyomó részét ugyanúgy óriás multicégek gyártják és forgalmazzák, mint a valódi gyógyszereket. Bár a Boiron vagy a Heel kisebbek, mint a gyógyszeripar legnagyobbjai, a Pfizer, a Sanofi, a Bayer és társaik, azért csak jelen vannak 50-60 országban, és több százmillió eurós éves forgalmat bonyolítanak - ami minden, csak nem a “kisebb természetgyógyász műhely” definíciója.

Állítás:  “Míg a hagyományos gyógyszereket jellemzően multinacionális óriáscégek gyártják és terjesztik, a homeopátia mögött inkább kisebb természetgyógyász műhelyek állnak”

El kell ismernünk, egészen zseniális az a marketinges munka, ami felfestette a homeopátia köré ezeket az illúziókat. Csakhogy bármennyire is sikeres a blöff, lehetnek egészen veszélyes következményei is, amik túlmutatnak azon, hogy maguk a homeopátiás szerek nem többek placebónál, és komoly baj lehet abból, ha valakinek igazi kezelésre lenne szüksége, de csak placebót kap helyette.

Lefelé a lejtőn

Közismert jelenség, hogy ha valaki egy tévhitet, vagy összeesküvés-elméletet a magáévá tesz, az fogékonyabb lesz a többi hasonlóra is. Ezt a kutatásunk is megerősítette, rákérdeztünk ugyanis két nagyon elterjedt egészségügyi tévhitre, arra, hogy a betegségek nagy része valójában lelki eredetű, és úgy is kellene kezelni őket gyógyszerek helyett; illetve arra, hogy az egészség kulcsa a szervezet rendszeres méregtelenítése. Ezeknek a tavalyi felmérésünkben 77, illetve 75%-os támogatottsága volt, és a teljes mintán most is szinte ugyanennyit mértünk (76 és 78%).

Viszont amikor megnéztük, hogy a homeopátia hívei és ellenzői között hogyan alakulnak ezek az arányok, már komoly különbségeket láttunk. A homeopátia támogatói 89-89%-ban értettek egyet a tévhitekkel, míg a többiek csak 67-71%-ban. Nyilván ez is nagyon magas szám, elvégre mégis csak hamis állításokról van szó, de sokatmondó, hogy a homeopátiába vetett hit nagyjából másfélszeresére emelte a másik két tévhitbe vetett bizalmat is. A “teljes mértékben egyetértek” opciót választók között még nagyobb, majdnem kétszeres volt a különbség.

1. állítás: "Az egészség kulcsa a szervezet rendszeres méregtelenítése"
2. állítás: "A betegségek nagy része lelki eredetű, ennek megfelelően kellene kezelni őket a gyógyszerek helyett"
3. állítás: "A védőoltások több bajt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak"

És így jutunk el a csúszós lejtő végére, ahol az egyik legveszélyesebb egészségügyi téveszmére, az oltásellenességre kérdeztünk rá. A tavalyi felmérésünk egyik legszomorúbb tanulsága volt, hogy a magyarok több mint negyede, pontosan 27%-a úgy gondolta, hogy a védőoltások több bajt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. A jó hír, hogy ez mostanra 18%-ra szorult vissza - ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, hogy talán a halálos áldozatokkal is járó romániai kanyarójárvány hírének hatására. Itt még nagyobb a szakadék a homeopátia-hívők és -ellenzők között: előbbieknek 26, utóbbiaknak csak 11%-a oltásellenes.

Még egy érdekes jelenséget megfigyeltünk ennél a kérdéssornál: a homeopátiában nem hívők között mindegyik kérdésnél volt 6-7%-nyi bizonytalan, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, míg a hívőknél ez a réteg 1% alatti, gyakorlatilag nulla volt. Erre egyelőre nem találtunk jobb magyarázatot Bertrand Russell brit filozófus híres mondásánál.



Forrás: https://index.hu/tudomany/2017/12/21/a_homeopatia_a_vilag_legzsenialisabb_bloffje/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn