Elő a szánkóval, hétvégétől mindent beborít a hó

Akár ilyet hótakarót is kaphatunk néhol / Fotó: Northfoto

Akár ilyet hótakarót is kaphatunk néhol / Fotó: Northfoto
 

Holnap tavasz, aztán kemény tél, kiadós havazással – ez látszik a meteorológiai előrejelzésekben.

A mai napsütés és a pénteki 8-10 fok miatt semmiképp sem érdemes eltenni a szekrény mélyére a télikabátot. Sőt, akinek van, inkább készítse fel a bélelt csizmáját hétvégére és jövő hétre. Meg a szervezetünket is, hiszen ez a változékonyság mindenkit próbára tesz.

Ugyanis Pártai Lucia és az eumet.hu számításai szerint szombaton lehűlés, keleten eső, havas eső, másutt kisebb, gyengülő havazás és erős északi, északnyugati szél, valamint sok felhő a valószínű. Éjszaka keleten is havazásba vált át az eső.


Az eumet.hu grafikonján így fest a hétvége és a jövő hét / Grafika: eumet.hu
 

Vasárnap keleten még számítani kell csapadékra, többnyire havazásra. A Dunántúlon változó felhőzet, időszakos napsütés, csapadékmentes, hideg, szeles idő a legvalószínűbb.

Hétfőn, kedden – még nagy bizonytalansággal ugyan – ismét megerősödni látszik térségünkben a ciklon, emiatt újabb, jelentős mennyiségű csapadékra, nagyrészt hóra számíthatunk.



Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/elo-a-szankoval-hetvegetol-beborit-mindent-a-ho/d8mtn31

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn