A Benetton legújabb kampányfotója mindent elmond a migrációról

 
A Benetton súlyos anyagi gondokkal küzd, ezért visszatér a cég alapítója és a nagy botrányokat kavart fotós is. Már el is készült a kampányuk első része, a kép pedig magáért beszél.

Oliviero Toscani egy olaszországi alsós osztályt fényképezett le.

A képet egy milánói általános iskolában készítették. Mindenki Benetton ruhát visel a fotón, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy a képen látható 28 gyerek 13 különböző országból származik a világ négy kontinenséről.

Forrás: Benetton

A minisztérium szerint az idei év elejétől 109 685 migráns érkezett az olasz partokra, míg tavaly 145 172-en voltak ugyanebben a periódusban. Az adatokból kiderül, hogy 2017-ben eddig 14 070 fiatalkorú illegális bevándorló érkezett a tavalyi 25 846-hoz képest.

A 2017-ben érkező illegális migránsok többsége nigériai, guineai, bangladesi, elefántcsontparti, mali, szenegáli, illetve gambiai állampolgár.

Az olaszok a Líbiával való együttműködéstől várják a migránsok számának csökkenését. Idén azért is csökkenhetett 24 százalékkal az országba érkező migránsok száma, mert sokan Görögország és Olaszország helyett inkább már Spanyolország felé veszik az irányt.

 


Forrás: https://888.hu/article-a-benetton-legujabb-kampanyfotoja-mindent-elmond-a-migraciorol

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn