Szigorítást akar több német párt a migránsok életkorának meghatározásában

Szigorítást sürget több német párt a menedékkérők életkorának meghatározásában egy emberölés nyomán, amelynek feltételezett elkövetője egy fiatal afgán menedékkérő.

Továbbra is "túl sok menekült" próbálja becsapni a hatóságokat, fiatalkorúnak vallva magát, holott már felnőtt - nyilatkozott hét végi sajtójelentések szerint Joachim Herrmannn bajor belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. A CSU szerint szigorú szabályokat kell bevezetni az életkor orvostudományi módszerekkel végzendő megállapítására valamennyi menedékkérő esetében, akik "nem egyértelműen gyermekek" - mondta Joachim Herrmann.

Az életkor két szempontból is kiemelten fontos.

A fiatalkorú menedékkérők a felnőtteknél jobb ellátást kapnak, és enyhébb büntetést, ha megsértik a törvényeket.

Mindez "nagyon jó ok arra, hogy sok más európai uniós tagállam után Németországban is kötelezővé tegyük az életkor meghatározását az állítólagosan fiatalkorú menedékkérők esetében" - tette hozzá Stephan Mayer, a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának belbiztonsági kérdésekkel foglalkozó vezető szakpolitikusa.
Változtatást sürgetnek a pártszövetség eddigi, illetve jövőbeni lehetséges koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről is. A tartományoknak és a szövetségi kormánynak egységes szabványokat kell kidolgozniuk az életkor meghatározására irányuló eljárásban - mondta a szociáldemokrata Bundestag-frakció belbiztonsági ügyekben illetékes vezetője, Burkhard Lischka, hangsúlyozva: nem megfelelő, hogy minden egyes gyámügyi hivatal önállóan dönthet arról, milyen módszert alkalmaz az életkor meghatározására.

IllusztrációForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Steffen

Szigorítást akar a többi között a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is, amely szerint a német törvényeket megsértő fiatalkorú menedékkérőket következetesen el kell távolítani az országból. Az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) viszont elutasítja az életkor meghatározásának kötelező tételét a fiatal menedékkérők esetében. A párt szakpolitikusai arra hivatkoznak, hogy nincs megbízható tudományos eljárás az emberek életkorának pontos meghatározására.
Szerdán a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Kandelben

leszúrt egy 15 éves lányt egy hivatalosan 15 éves afgán menedékkérő.

A német nyilvánosság több tényezője, köztük a Bild című újság - az ország legnagyobb példányszámú napilapja - és a Bundestag harmadik ereje, a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) megkérdőjelezte, hogy az időközben emberölés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett menedékkérő valóban fiatalkorú.
A feltételezett elkövető és az áldozat korábban párkapcsolatban volt.

A német lány december elején szakított az afgán menedékkérővel, aki azóta zaklatta őt.

A lány szülei ezért feljelentették a menedékkérőt.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20171231-szigoritast-surget-tobb-nemet-part-a-menedekkerok-eletkoranak-meghatarozasaban.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn