Az MSZP kilóra eladta a baloldali szavazókat a hatalomnak

 
 

Megdöbbentő árulásnak nevezte Volner János a szocialisták mai döntését, amellyel szerinte egyértelműen és világosan az Orbán-kormány mellé álltak. 

 

Az MSZP kora délután jelentette be, hogy 

a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz  sem. 

Hozzátették: a parlamenti műfajokon - napirend előtti felszólalásokon, interpellációkon, azonnali kérdéseken - túl más parlamenti eszközzel nem kíván élni a szocialista frakció.

Az MSZP kiszállt a magyar ellenzékből, nem harcol tovább a Fidesz ellen

Az MSZP kampányt és gyűléseket is tartani fog, de a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz (Ab) sem - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője, Tóth Bertalan szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A Jobbik frakcióvezetője szerint az MSZP ezzel nyíltan átállt a kormányoldalra, hiszen ezek után lényegében

lehetetlenné válik, hogy vitanapokat hívjanak össze, vagy az Alkotmánybírósághoz forduljanak. 

Ezekhez ugyanis legalább 40 képviselő aláírása szükséges, a szocialistákon kívül pedig összesen 38 mandátuma van az ellenzéknek. 

Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Botka László igazat mondott, amikor visszalépését azzal indokolta: az MSZP egyes vezetői együttműködnek a Fidesszel - mutatott rá Volner. 

"Fel kell tennünk a kérdést: 

mennyi pénzt kapott az MSZP, hogy átálljon a kormány oldalára?"

 - fogalmazott a Jobbik frakcióvezetője. A politikus szerint a szocialisták "kilóra eladták" a hatalomnak a baloldali szavazókat, akik 

"sokkal jobbat érdemelnek, mint az áruló MSZP." Hozzátette: az utóbbi hetekben "tömegesen fordulnak" a baloldali érzelmű emberek pártja felé. 

Volner emlékeztetett: az MSZP nem először kollaborál a Fidesszel: júniusban csak Botka László utolsó pillanatban jött közbelépése akadályotta meg, hogy megszavazzák a jogtipró plakáttörvényt. 

"Mától még egyértelműbb, hogy 

a Jobbik az egyetlen talpon maradt erő az ellenzéki térfélen."

Így a "tisztességes és józanul gondolkodó gondolkodó magyar emberek" számára az egyetlen alternatívát jelenti Orbán Viktor rendszerével szemben. 

 - szögezte le a politikus. 

Fotó: 8kerblog



Forrás: https://alfahir.hu/2017/10/11/mszp_fidesz_arulas_jobbik_volner_janos

Alfahír

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn