Alvareznek nem kell a Gvozdyk-meccs

Folytatódik Eleider Alvarez félnehézsúlyú drámája, amelyet a WBC szervezet vitt színpadra és tökéletesített az elmúlt év során. Mint ismert, a veretlen ökölvívó 2015 novembere óta kötelezõ kihívója a bajnok Adonis Stevensonnak, aki azonban nem akar róla tudomást venni és a WBC csendes egyetértésével inkább másod-, harmadvonalas kihívókkal szemben védegeti övét.
 
A kolumbiai bunyós 2015-ben Isaac Chilembát gyõzte le egy, a WBC által végsõ eliminátori összecsapásnak titulált mérkõzésen, és lett a szervezetnél kötelezõ kihívó. Ezt követõen sorban jött még további két "végsõ eliminátori" meccs, Lucian Bute, majd Jean Pascal ellenében, de Alvarez ezek után sem kapott lehetõséget, sõt, a WBC egy újabb "elõdöntõt" határozott meg a számára, Oleksandr Gvozdyk ellenében, mialatt Stevenson lehetõséget kapott, hogy Badou Jack ellen tegye asztalra az övét. Alvarez viszont úgy néz ki, megelégelte, hogy teljesen hülyére veszi õt a WBC, és úgy jár lassan, mint a kisgyerek, aki már 10-szer volt hunyó a bújócskában, de a többiek azt mondják neki, hogy tizenegyedszerre is õ következik, és úgy döntött, nem vállalja a nyolcvanhatodik "végsõ eliminátori" meccset. Az ökölvívó promótere az az Yvon Michel, aki Stevenson pályáját is igazgatja, a kanadai bokszoló levesében ugyanakkor Al Haymon is ott úszkál, tehát lehet némi érdekellentét a felek között. Michel így nyilatkozott Alvarez visszalépésérõl: "Megnyert három végsõ eliminátori mérkõzést, legyõzte azokat a bunyósokat, akik a WBC-nél jelenleg a 9., 10., 12. helyet birtokolják. Egyetlen egyszer ment bele, hogy félreáll egy másik mérkõzés útjából, de ezért sem kapott egy fityinget sem. Nem látjuk tehát, miért is lenne logikus lépés egy negyedik eliminátori mecset vállalnia. A szabályok szerint õ az elsõ számú kihívó. A bajnokkal akar mérkõzni, nem pedig mással." A fejlemények után kíváncsian várjuk a WBC következõ lépését, amely sokat elárul majd a szervezet következetességérõl és etikusságáról is.


Forrás: http://profiboksz.hu/2018/01/11/alvareznek-nem-kell-a-gvozdyk-meccs

profiboksz.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn