Macron: Februárra legyőzhető az Iszlám Állam

Emmanuel Macron, French President on joint press conference  with Angela Merkel, Chancellor of Germany in Brussels, Belgium at the European Council summit on December 15, 2017. (Photo by Dominika Zarzycka/NurPhoto)

Emmanuel Macron francia államfő szerint az Iszlám Állam ellen Szíriában folytatott háború február közepére, végére megnyerhető, de utána párbeszédet kell folytatni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a politikai rendezésről.

December 9-én (Haider al-Abadi) iraki miniszterelnök bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom, hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában

– mondta a francia elnök a France2 közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban.

Emmanuel Macron már korábban jelezte, hogy a katonai hadműveletek az Iszlám Állam ellen február közepéig, végéig folytatódnak, ellentmondva ezzel Oroszországnak, amely azt közölte, hogy Szíria teljesen felszabadult a dzsihadisták ellenőrzése alól.

A francia elnök egyébként úgy vélte, hogy a szíriai politikai rendezésről Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is párbeszédet kell majd folytatni, aki a szíriai ellenzék azonnali távozását követeli.

Aszad a szíriai nép ellensége. Az én ellenségem az Iszlám Állam. Bassár el-Aszad itt lesz. Itt lesz azért is, mert védelmezik azok, akik a gyakorlatban megnyerték a háborút, legyen szó Iránról, Oroszországról, azaz nem mondhatjuk, hogy nem akarunk vele vagy a képviselőivel tárgyalni

– hangsúlyozta Emmanuel Macron.

Ugyanakkor szerinte a szíriai elnöknek felelnie kell a népe és a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt az elkövetett bűntettekért.

Az átmenetben, amelyet Franciaország szeretne látni a jövő év elejétől, ott lesznek Aszad képviselői, de én főleg azt szeretném, hogy minden ellenzéki képviselője is ott legyen, beleértve azokat is, akik azért hagyták el Szíriát, mert Aszadtól féltették a biztonságukat, és nem pedig az Iszlám Államtól

– tette hozzá a francia elnök.

A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban mintegy 340 ezren vesztették életüket és több millióan menekültek el otthonukból.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Dominika Zarzycka/NurPhoto)



Forrás: https://24.hu/kulfold/2017/12/18/macron-februarra-legyozheto-az-iszlam-allam/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn