Nagyobbat emelnek a nyugdíjon, mint ami törvény szerint járna

Tárkány, 2012. november 16.
Postás kézbesíti egy idõs nõ nyugdíját Tárkányban 2012. november 16-án. A Komárom-Esztergom megyei községben idõközi választást tartanak november 25-én, a polgármesteri székért 3 jelölt indul.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Átlagosan ezer forinttal maradhat több a nyugdíjasoknál az infláció alapján indokoltnál.

Átlagosan havi ezer forinttal több nyugdíjat fizet a kormány, mint amennyi a jogszabályi kötelezettségéből adódna – erről az Mfor.hu ír.

Az üzleti portál kifejti: az év elején 1,6 százalékkal emelték a nyugdíjakat, novemberben pedig újabb egy százalékos emelés volt visszamenőleg, és úgy, hogy az emelés beépült a járandóságba, így a 2018 eleji, 3 százalékos nyugdíjemelést már ehhez a magasabb bázishoz képest kell megállapítani. Ám idén vélhetően alatta marad a 2,6 százaléknak az infláció, és az is kérdéses, hogy jövőre eléri-e a 3 százalékot.

A novemberi egy százalékos emelés, valamint a néhány nap múlva esedékes 3 százalékos növekmény azt jelenti, hogy a november előtt számolt, valamivel több mint 124 ezer forintos átlagnyugdíj összege csaknem 129 ezer forintra emelkedik, annak köszönhetően, hogy a kormány nagyvonalúan számította az inflációt.

A Magyar Nemzeti Bank idén csak 2,3 százalékot vár, jövőre pedig 2,5 százalékos inflációval számol. Ha ennek alapján állapították volna meg az idei kiegészítést és a jövő évi emelést, januártól átlagosan ezer forinttal kevesebbet utalnának a nyugdíjasoknak.

Időközben már a kormány is korrigált: a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán tette közzé frissített makrogazdasági előrejelzését. Ebből kiderül, hogy jövőre már csak 2,7, idén pedig 2,4 százalékos inflációval számolnak, ami még tovább is csökkenhet.



Forrás: https://24.hu/belfold/2017/12/28/nagyobbat-emelnek-a-nyugdijon-mint-ami-torveny-szerint-jarna/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn