A nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos törvénynek az volt a célja, hogy "Trianon katasztrófájával szembenézve válaszokat adjanak, mert azok az életet jelentik a következő évszázadokra" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező magyar fiataloknak, a Fejér megyei Isztimérhez tartozó Királyszálláson, a Nagy-Magyarország parkban.

Semjén mintegy kétszáz gyermek előtt úgy fogalmazott, hogy az emléknapnak három jelentése van: az első a gyász és könny érzése, a második az igazság kimondása Trianon ügyében, a harmadik pedig a büszkeség hangsúlyozása, hiszen túléltük, itt vagyunk.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező magyar fiataloknak rendezett megemlékezésen.Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök-helyettes szerint a trianoni diktátum készítői azt hitték, a magyarságot megölik azzal, ha gazdaságát, társadalmát tönkreteszik, de nem így lett.A Rákóczi Szövetség és a várpalotai Trianon Múzeum közös összetartozás napi ünnepségén a politikus kiemelte: a résztvevő magyar fiatalok nem turisták és nem vendégek, mivel itthon vannak.Semjén Zsolt úgy vélte, a trianoni döntést semmi okuk nincs ünnepelni azoknak az országoknak, akik akkoriban nyertesei voltak a diktátumnak.

Beszélt a Trianon után kialakult államokról, melyek közül "Jugoszlávia és Csehszlovákia már a múlté, Románia számára pedig nemzeti sorskérdés az, hogy a moldovai románoknak eszük ágában sincs csatlakozni Nagy-Romániához, Ukrajna nem is létezett akkoriban, csak a Szovjetunió részeként, míg Ausztria kétségkívül megvolt és létezik, de elég ambivalens a viszonya a köztársaságnak a császársághoz".

Jelezte, hogy 1990-ben Magyarország Ausztriával egyetemben még a legkisebb állam volt a térségben, azonban a Jugoszlávia és Csehszlovákia szétesésével létrejött utódállamok - Románia és Ukrajna kivételével - mind kisebbek, mint hazánk.

Túléltük Trianont és hiszünk abban, hogy megmaradunk - mondta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a magyar kormány sokat tesz ezért. Mint elmondta, négy dolog kell ahhoz, hogy az elszakított nemzetrészek magyarsága megmaradjon: az identitás megőrzés támogatása az oktatáson keresztül, a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság megadásával, a külhoni magyar etnikai pártok támogatása a minél erősebb magyar képviseletért, továbbá az elszakított területeken élő magyar cégek gazdasági megerősítése.Takaró Mihály irodalomtörténész közölte, hogy a jelenlévők közül szinte mindenki Magyarországról jött volna Trianon előtt, tehát máig hat az akkori döntés.

Úgy vélte, ahhoz, hogy valaki jó magyar legyen, ma már nem kell fegyvert fogni, ököllel verni a falat, de van néhány teendő: törvényes párkapcsolatot, gyermekeket kell vállalni, fel kell nevelni és magyar iskolába járatni őket. Mert aki magyarul ír, olvas, gondolkodik, ismeri a kultúra minden szegletét, annak a magyarság nem gúnya, hanem bőr, vagyis levehetetlen - jelentette ki.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180604-a-trianonra-adott-valaszok-az-eletet-jelentik.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Íme a hatos lottó nyerőszámai

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait. A nyerőszámok: 15, 16, [ ... ]

Népművészeket díjaztak a nemzeti ünnep alkalmából...

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vas&aacut [ ... ]

Máris fájhat Mourinho feje, vereség a tavalyi újon...

Tavaly újoncként meglepetésre 1-0-ra verte a Brighton a Manchester Unitedet a P [ ... ]

A szaúdi herceg megvillantotta, milyen országra sz...
A szaúdi herceg megvillantotta, milyen országra számíthat tőle a világ

  Az egész egy twittel kezdődött még nemrég, aztán hirtele [ ... ]

Az afgán elnök tűzszünetet kezdeményezett a tálibo...

Tűzszünetet kezdeményezett vasárnap az afgán elnök, Asraf Gá [ ... ]

Magyarország attól nemzeti állam, hogy kultúrája a...
Magyarország attól nemzeti állam, hogy kultúrája a kereszténységen alapul

Európa attól Európa, hogy keresztény alapokra támaszkodik, Magya [ ... ]

Látványos kapásgóllal nyert az AS Roma

Az AS Roma 1-0-ra nyert a Torino otthonában, a Serie A nyitómeccsén. Az első f [ ... ]

Vietnamban is tájfun pusztít

India és Kína mellett Vietnamot is pusztító időjárás s&u [ ... ]

Több tízezer ember látogatott ki a Magyar Ízek Utc...
Több tízezer ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára

Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdőd&ou [ ... ]

A Trudeau-féle libsik rákényszerítik az összes kan...
A Trudeau-féle libsik rákényszerítik az összes kanadaira az önostorozást

  Készülőben van egy új kanadai "nemzeti ünnep", ami a [ ... ]

Tiszta krimi: két szerzetes ölhetett meg egy püspö...

  Bíróság elé rendelt az ügyészsé [ ... ]

Megijedtek a tudósok is: valami egészen furcsa dol...
Megijedtek a tudósok is: valami egészen furcsa dologra bukkantak a Marson

A Mars-expedició még mindig tartogat meglepetéseket /Fotó: Northfoto  [ ... ]

Meghalt Tamássy Sándor

Hatvanegy éves korában meghalt Tamássy Sándor, a Magyar Távirati [ ... ]

Donald Trump szövetségest lát Magyarországban
Donald Trump szövetségest lát Magyarországban

Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok szövetségest l&a [ ... ]

Ez a két férfi megvert egy utast az egyik miskolci...
Ez a két férfi megvert egy utast az egyik miskolci villamosmegállóban

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik a ké [ ... ]

Olyan országot szeretnénk, amit mindenki büszkén a...

"Ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a csal&aac [ ... ]

Ecuador lezárta a határait a bevándorlók elől

Új határellenőrzési szabályokat vezetett be Ecuador, hogy megáll [ ... ]

Djokovics legyőzte Federert, új rekordot állított ...

Az egyre jobb formában játszó Novak Djokovics 6:4, 6:4-re legyőzte Roger Feder [ ... ]

Halálos villamosgázolás Kőbányán

A baleset vasárnap késő este történt. Halálra gázolt egy [ ... ]

Figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt: akár 35 fo...
Figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt: akár 35 fok is lehet

Hétfőn a sok napsütés mellett általában kevés gomoly [ ... ]

Ahová a világon a leggyakrabban csap be a villám...
Ahová a világon a leggyakrabban csap be a villám

Bár a bolygónk fölötti villámlás csupán 20-30 szá [ ... ]

Elment Ronaldo, „eltűntek” a nézők Madridból...
Elment Ronaldo, „eltűntek” a nézők Madridból

A közönség beárazta a különbséget a portugál klass [ ... ]

Orvostudományi áttörést értek el magyar orvosok...

Az orvoscsoport hónapok óta azon dolgozik, hogy szétválassza a fejü [ ... ]

Rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség épületér...

Egy mozgó autóból rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség [ ... ]

A magyarok előtt tiszteleg a Google
A magyarok előtt tiszteleg a Google

Augusztus 20-án a Google is Magyarországgal ünnepel, ugyanis a hétfői nap [ ... ]

Halottjai is vannak az újabb földrengéseknek Lombo...

Öten meghaltak, és negyvenen megsérültek az indonéziai Lombok sziget& [ ... ]

Szereted a Baileys-t? Akkor ezt a desszertet imádn...

Ha eszedben sincs a nyári melegben sütit sütni, akkor ne habozz, láss neki e [ ... ]

Egyszerű, szilvás-barackos süti: még a piskótánál ...
Egyszerű, szilvás-barackos süti: még a piskótánál is könnyebb a tésztája

Kevés munkával is készíthetsz mennyei desszertet. A szilvás-bara [ ... ]

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA