Az izraeli hadsereg bejelentette kedden, hogy felkutatja és felszámolja azokat az alagutakat, amelyeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fúrt a határ alatt, hogy rajtuk keresztül meglepetésszerű támadásokat hajtson végre Izrael ellen, írja az MTI.

Jonatán Konrikusz alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője közölte, a hadseregnek tudomása van arról, hogy a Hezbollah számos ilyen alagutat fúrt a libanoni határ alatt, de a kedden megkezdendő, Északi Pajzs fedőnevű művelet keretében felszámolja ezeket. Mindazonáltal a katonák nem lépik át a határt. A szóvivő azt nem árulta el, hogy eddig hány alagutat fedeztek fel.

A hadsereg fokozta jelenlétét és harckészültségét az ország északi részén, és felkészült minden eshetőségre, de a tartalékosokat egyelőre nem mozgósítja, és a lakosságot egyelőre semmire nem utasítja. A határkerítés melletti bizonyos területeket lezárták a közforgalom elől, katonai területté nyilvánították.

 

A szóvivő szerint a hadsereg még azelőtt fedezte fel az alagutakat, hogy a Hezbollah használni tudta volna őket titkos műveletek végrehajtására, és fenyegetni tudta volna a polgári lakosságot. Izrael szerint ezeknek az alagutaknak a kiépítése az ország szuverenitásának kirívó és súlyos megsértésére. A Hezbollah Irán támogatásával folytatja arra irányuló tevékenységét, hogy kiépítsen egy terrorista infrastruktúrát az izraeli lakosság ellen.

Az Egyesült Államok terrorszervezetnek tekinti az egész Hezbollahot, az Európai Unió pedig annak katonai szárnyát. Izrael súlyos fenyegetésnek tekinti nemcsak a szervezetet, hanem azt a jelentős fegyverkészletet is, amelyet felhalmozott Libanonban. A Hezbollah a múltban többször indított támadást Izrael ellen, 2006-ban pedig a felek konfliktusa egy egy hónapig tartó háborúba torkollott.

 

 



Forrás: https://index.hu/kulfold/2018/12/04/izrael_hezbollah_alagut/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Megérkezett a tél: az éjjel mindent beborított a h...
Megérkezett a tél: az éjjel mindent beborított a hó

Lehet menni hógolyózni, az éjjel ugyanis országszerte többcentis h& [ ... ]

Csak egy kis rizst ettek az indiai templomban, ma...
 Csak egy kis rizst ettek az indiai templomban, majd tizenegyen meghaltak

Csaknem hetvenen kórházba kerültek. Az indiai Karnataka állam egyik t [ ... ]

Magyarország családbarát országgá válhat
Magyarország családbarát országgá válhat

A 2010 óta bevezetett családpolitikai intézkedések eredmények&ea [ ... ]

Nem jár a metró a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc...
Nem jár a metró a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között

Az M2-es metró helyett pótlóbusz jár a Déli Pályaudvar & [ ... ]

Dávid és Góliát sajátos története
Dávid és Góliát sajátos története

Ilyen óriásokat még nem látott a világ (Fotó: RAS-arch&i [ ... ]

Elképesztő légifelvételen vágtat több száz szarva...
 Elképesztő légifelvételen vágtat több száz szarvas Baranyában - videó

Fentről minden imponzánsabb. Péntek este száguldott át egy ú [ ... ]

A lengyel kormány stabil lábakon áll
A lengyel kormány stabil lábakon áll

  Ugyanis ismét bizalmat szavazott a lengyel szejm a Morawiecki-kormánynak.  [ ... ]

Eltűnt a Jeges-tenger legvastagabb jégtakarójának...
 Eltűnt a Jeges-tenger legvastagabb jégtakarójának 95 százaléka – és igen, ez nagyon nagy baj

Az elmúlt 30 évben szinte teljesen eltűnt a négy éves, vagy ann&aacu [ ... ]

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen...
 Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

A Crawley család végre beköltözik a mozikba. Pénteken kaptek el [ ... ]

Szuperpuha, fahéjas mézes krémes: ezzel a tésztáva...
Szuperpuha, fahéjas mézes krémes: ezzel a tésztával könnyű bánni

A mézes krémesről se feledkezz meg a nagy karácsonyi sürgés-forg& [ ... ]

Szakad a hó az egész országban – fotók
Szakad a hó az egész országban – fotók

Akár 20 centiméter hó is eshet éjfélig. Szombat estig orsz&aac [ ... ]

Mire ügyeljenek télen a motorosok? Érdemes ezekre ...
Mire ügyeljenek télen a motorosok? Érdemes ezekre nagyon odafigyelni

Fotó: Shutterstock   A tél eddig kegyes volt a két keréken k& [ ... ]

Négy magyar is döntős a rövidpályás úszóvébén...

Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter és Gyurta Gergely 400  [ ... ]

A havazás első áldozata: brutális fotók a halálos ...
A havazás első áldozata: brutális fotók a halálos balesetről, a rendőrség felhívást tett közzé

Egyre veszélyesebb a helyzet az utakon. Szakadó hóban helysz&iacut [ ... ]

Ausztrália elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fő...

Ausztrália elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosán [ ... ]

Levelet küldtek a jobbikosoknak: hozzanak árpádsáv...
Levelet küldtek a jobbikosoknak: hozzanak árpádsávos zászlót és ismételjék meg 2006-ot

Titkos levelet kaptak a jobbikosok. A 888.hu-hoz eljuttatott példányból kezd ki [ ... ]

Mick Mulvaney lesz Donald Trump új kabinetfőnöke...
Mick Mulvaney lesz Donald Trump új kabinetfőnöke

Mick Mulvaney, a Fehér Ház eddigi költségvetési igazgatója  [ ... ]

A madarak számára életmentő a téli etetés
A madarak számára életmentő a téli etetés

Az Orpheus Állatvédő Egyesület arra is adott tippet, milyen módszerekkel [ ... ]

Átadták a kecskeméti elkerülő utolsó szakaszát...

Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerü [ ... ]

A háziállatok tényleg tudják, mikor kell megszeret...
A háziállatok tényleg tudják, mikor kell megszeretgetni a gazdit

Egy új tanulmány szerint a háziállatok mindig pontosan tudják az [ ... ]

Ismét megrongálták a szegedi Fidesz irodáját
Ismét megrongálták a szegedi Fidesz irodáját

Ezúttal diszperzittel öntötték le az iroda ajtaját.   Min [ ... ]

Elérte a kozmoszt a Virgin Galactic utasszállítója...
Elérte a kozmoszt a Virgin Galactic utasszállítója

Újabb sikeres, immár a földi légkör és a világűr hat& [ ... ]

Halálos vonatgázolás történt Budapesten

Halálra gázolt a vonat egy nőt Budapesten a XI. kerületben egy vasúti &a [ ... ]

Lezárta az eszközvásárlási programot az Európai Kö...
Lezárta az eszközvásárlási programot az Európai Központi Bank

Az év végével lezárta masszív eszközvásárl&aa [ ... ]

Az utolsó városból is kiűzték az Iszlám Állam harc...

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai felkelők kiűzt&eacu [ ... ]

Négyszáz embert elküld, a többieknek bért emel a M...

A Magyar Telekom 400 fős létszámleépítésről és á [ ... ]

Nem szavaztak bizalmat a baloldali svéd kormánynak...

  Nem szavazott bizalmat pénteki ülésén a svéd parlament  [ ... ]

Eldőlt, lesz-e idén fehér karácsony – Így készüljö...
Eldőlt, lesz-e idén fehér karácsony – Így készüljön

Fehér karácsony lesz? Vagy nem? / Illusztráció: Northfoto   A [ ... ]

Franciaországban zár be egy üzemet a Ford
Franciaországban zár be egy üzemet a Ford

Bár a gyárbezárástól mindenki nagyon fél, még mag [ ... ]

Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti k...
Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Átléptük az egymilliós határt, már 1 millió 117 ezre [ ... ]

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA