Ha így apad a magyar munkaerő, 7 évvel is emelkedhet a nyugdíjkorhatár

Magyarországon nagyjából 7 évvel, 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon – írta meg egy friss, a társadalom elöregedéséről és a munkaerőhiány közti kapcsolatról szóló OECD-tanulmányra hivatkozva a Portfolio. Az időskori függőségi ráta a 65 évesek vagy a felettiek aránya a dolgozó, 20-64 közöttiekre vetítve.

Az OECD országok átlagában 1980-ban még 20 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, ez az arány 2015-re már 40 százalékkal emelkedett, tehát 28 időskorú jutott 100 aktív korúra. A következő 35 évre vonatkozó becslés szerint pedig már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra, ami további 90 százalékos növekedés.

A cikk szerint ha a foglalkoztatottság, ezen belül is az időskorúak foglalkoztatottsága nem emelkedik, akkor ezek a demográfiai irányok — minden más változatlansága esetén — jelentősen visszavethetik a nyugdíjas kori életszínvonalat.

A fenti társadalmi kihívásokra a kormányok egy része a nyugdíjkorhatár megemelésével válaszolt, így a tanulmány szerzői utánajártak annak is, hogy önmagában a nyugdíjkorhatár emelése meg tudja-e oldani a munkaerőhiányt az OECD-s és EU-s gazdaságokban, és ha igen, hány évvel kellene megemelni a határt ahhoz, hogy stabil függőségi rátákat lehessen fenntartani a jövőben. Referenciaérttékként (a magyar adatoknál is) a 65 éves nyugdíjkorhatárral számoltak.

72 éves korig kellene dolgozni?

Ha a 65 év a kiinduló szint, akkor a szerzők szerint a vizsgált 35 évben az OECD országokban átlagban 3,4 évnyi korhatár-emelésre lett volna szükség. Ugyanebben a vizsgált időszakban a 65. életévtől a várható élettartam 4,4 évvel emelkedett, tehát ennek a háromnegyedével megemelni a nyugdíjkorhatárt már elég lett volna ahhoz, hogy az időskori függési ráta ne emelkedjen. A tanilmány arra következtetésre jut, hogy ezek a számok a jövőben jelentősen változhatnak, ezért ahhoz, hogy 2015 és 2050 között stabilizálni lehessen az időskori függőségi rátát, már egy 8,4 évnyi nyugdíjkorhatár-emelésre lenne szükség.

Magyarországon az alapnak vett 65 éves szintről nagyjából 7 évvel, tehát 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon – írja a Porfolio.



Forrás: https://24.hu/fn/gazdasag/2018/06/05/munkaero-idoskori-fuggosegi-rata/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn