Egyhavi bért hagy a munkaadóknál a jövőre esedékes járulékcsökkentés

Munkavállalónként több mint egyhavi bruttó bérnek megfelelő összeg marad évente a vállalkozásoknál azzal, hogy jövőre tovább csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho) – hangsúlyozta a Magyar Időknek adott interjúban Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Emlékeztetett: míg 2016-ban 27 százalék volt az adó kulcsa, addig júliustól 17,5 százalékra mérséklődhet. A munkáltatók tehát már eddig is jelentős költségcsökkentést kaptak a munkabérek után, a jövő évi mérséklés pedig akár újabb béremelésekre is fedezetet nyújthat – emelte ki az államtitkár a szerdán megjelent cikk szerint. Felidézte: a kormány 2016-ban, a szociális partnerekkel közösen megkötött bérmegállapodása értelmében 2019-ben júliustól tovább csökkentheti a szocho mértékét a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra.

Bér kell, nem utalvány

„A járulékcsökkentés júliusi ütemezése nem indokolja a bérdinamika lassulását, s igaz ez a cafeteriarendszer átalakítása körül kialakult hangulatkeltésre is. A kormány álláspontja világos: a dolgozók munkáját – a nyugdíj- és egészségügyi kasszába is beszámítható – bérrel kell elismerni, nem utalványokkal, ilyen-olyan juttatásokkal” – nyomatékosította Izer Norbert. Hangoztatta, hogy " „a sajtóhíresztelésekkel ellentétben a cafeteria nem szűnik meg, csak a rendszer egyszerűsödik. A keretösszege sem változik”.

Elvárható a munkaadóktól

Az átalakításra szükség van, mert a juttatásokra inkább rászoruló, minimálbér körüli összegért dolgozók jövedelemkiegészítését a meglévő rendszer nem segíti – mondta az államtitkár. Úgy vélte, elvárható a munkaadóktól, hogy kompenzálják dolgozóikat, akár a juttatások fenntartásával magasabb adókötelezettség mellett, akár a nettó bér arányos emelésével. Ha a munkavállaló átlagbért, bruttó 340 ezer forintot keres, akkor a járulékcsökkentés miatt a munkáltató 2016-hoz képest 2019-ben összesen 346 800 forinttal kevesebb szociális hozzájárulási adót fizet.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkáraForrás: MTI/Kovács Tamás

A jövő évi adóváltozások Izer Norbert szerint tovább segítik a stabil vállalkozásokat, ráadásul kedvező munkaerőpiaci folyamatok mellett folytatódhat a jelentős mértékű bérfelzárkózás. A legkisebb cégeknek kedvez, hogy az alanyi áfamentesség nyolcmillió forintos értékhatára 12 millió forintra nő. A munkaerőigény kielégítése érdekében a nyugdíjasok foglalkoztatását is ösztönzi a kormány, tőlük jövőre a munkabérük után már csak a személyi jövedelemadót vonják. Az állami szférából elbocsátott 60 év felettiek felvétele után jelentős adókedvezmény jár, ez több százezer forintos megtakarítást is jelenthet egy-egy cégnél.

A versenyképesség javítása érdekében életbe lép a csoportos társaságiadó-alanyiság rendszere, az innovációs tevékenységet folytató vállalkozások pedig jelentős kedvezményeket írhatnak jóvá. Izer Norbert hozzátette: a versenyképesség növelése mellett a bérek további dinamikus felzárkóztatását, valamint a hatékonyságnövelő beruházások megvalósítását is támogatja a jövő évi adócsomag.



Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20181205-magyar-idok-adougyi-allamtitkar-egyhavi-bert-hagy-a-munkaadoknal-a-jovore-esedekes.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn