Jó évet zárnak az állatkertek

Nagyon jó évet zárnak az idén a magyarországi állatkertek: december végéig összesen 3,5-4 millió vendéget regisztrálhatnak, ami 10-12 százalékos növekedés a korábbi évekhez képest - mondta Andréka György, a Magyar Állatkertek Szövetségének (MÁSZ) elnöke a csütörtöki Világgazdaságnak.

Kiemelte, hogy az állatkertek sokkal szélesebb látogatói kört vonzanak, mint a legtöbb természettudományi múzeum vagy más, hasonló természetvédelmi intézmény. A szakember a lapnak nyilatkozva megjegyezte, hogy az állatkertek ma már nem csupán látványosságot jelentenek, hanem a helyi lakosság rekreációs célpontjává váltak, és vonzzák a más régiókból érkező turistákat is. Becslések szerint a világ állatkertjeit évente összesen mintegy 700 millióan keresik fel.

Andréka György szerint a hazai állatkertek nemzetközi összehasonlításban is színvonalas szolgáltatást nyújtanak. Az idén a MÁSZ az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes jogú tagjává vált, a Nyíregyházi Állatparkot pedig - a 250-500 ezer látogatót fogadó állatkertek kategóriájában - Európa legjobbjának választották meg, és Az év turisztikai attrakciója címet is elnyerte.

A MÁSZ elnöke az állatgyűjtemény kialakításáról azt mondta: annak nem a látogatói igények kielégítése az elsődleges szempontja, hanem a fajok védelme. A szakértők megállapították, hogy az állatkertek körülbelül kétezer olyan állatfaj hosszabb távú fennmaradását képesek biztosítani, amelyeknek az eredeti élőhelyükön már nincs esélyük a túlélésre - írta a Világgazdaság.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20181206-vilaggazdasag-jo-evet-zarnak-az-allatkertek.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn