Javában épül a Főtáv körgyűrűje

Már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű közel kétmilliárd forintba kerülő északi szakaszán, és még ebben az évben sort kerít a déli szakasz egy részének építésére is - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

A napilap cikke szerint folyik a Kispest és Angyalföld közötti távhővezeték építése, a munkáról a lakosság a BKK által bejelentett forgalomkorlátozás kapcsán is értesülhetett. Ez a Kispest-Angyalföld stratégiai hőkooperációs távvezeték északi 1-es szakasza, amely része a különálló hőkörzetek összekötését célzó hőgyűrűnek. A vezeték építése 2019 októberéig tart majd, a munka hat fő ütemből áll, amelynek során egyebek között az M1-es metró alatt is átvezetik a távhővezetéket.

A hőkörzetek összekapcsolásával több hőforrás kapcsolható be a rendszerbe, ezzel javítható az ellátásbiztonság, illetve a főváros eddig távhővel el nem látott belső területein is megnyílik a lehetőség távhőszolgáltatásra - közölte a társaság a napilappal.

A társaság még ebben az évben szeretné megépíteni a Kispest-Angyalföld távvezeték déli szakaszát a Fertő utcától a Kőbányai úton lévő északi járműjavítóig, és ezzel együtt hőszolgáltatást biztosítani az Eiffel műhelyház működéséhez. Épül majd továbbá egy szintén stratégiai gerincvezeték a XIII. kerületi Tahi út - Tatai úton is. A kéménymentes belváros projekt keretében pedig lefektetik a Rác fürdőtől a Városház utcáig, vagyis az Erzsébet hídon átvezetve a belvárosi gerincvezeték első szakaszát is - olvasható a Világgazdaságban.



Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20180503-vilaggazdasag-javaban-epul-a-fotav-korgyuruje.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA