Pánik az Operettszínházban: félbe kellett szakítani az előadást

Fotó: TV2

Fotó: TV2
 

Nem csak a színpadon láthattak drámát a Budapesti Operettszínház nézői péntek este, ugyanis az egyik néző majdnem az életét vesztette, ám szerencsére gyors volt a segítség.

Épp a Mágnás Miskát láthatták a nézők, amikor egy férfi a nézők közül hirtelen rosszul lett. Bár a színházban első szabály, hogy az előadásnak nem szabad félbeszakadnia, Peller Károly másképp döntött, így pedig megmentette a férfi életét.

„Barkóczi Sándor kollégámmal pont azt a jelenetet adtuk elő, mikor Baracsként arra okít, hogyan viselkedik egy gróf. Egyre intenzívebb morajlást hallottam a nézőtérről, illetve azt, hogy többen kiabálják, valaki hívjon orvost. Az első sorban ülők fel is álltak, majd a hang irányába fordultak. – Nem tudtam, az ügyelők érzékelik-e, mi történik a nézőtéren, így kirohantam a színpadról, kértem, azonnal értesítsék az ügyeletes orvost” – nyilatkozta a színész a Borsnak.

Kiderült, a férfi elfelejtette bevenni a vérnyomáscsökkentő gyógyszereit, emiatt érezte, hogy az kezd egyre magasabbra menni. Hogy elkerülje a bajt, megpróbált vizet inni, ám félrenyelt, így majdnem megfulladt. A gyors segítségnek köszönhetően szerencsére nem fordult tragédiába az előadás, és a műsort is folytatni tudták.

Vigaszdíjul Peller Károly, valamint az Operettszínház is felajánlottak a rosszul lett férfinak és partnerének egy-egy jegyet valamelyik előadásra.



Forrás: http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/majdnem-megfulladt-egy-nezo-a-budapesti-operettszinhazban/qm9mn86

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA