Háborog a család, két hétre eltűnt János (†54) holtteste a kórházban

Tatár János (†54) április 20-án halt meg, azóta nem tudják elbúcsúztatni

Tatár János (†54) április 20-án halt meg, azóta nem tudják elbúcsúztatni
 

Budapest – Több mint két hete tart egy család kálváriája, amely képtelen eltemetni a szerettét.

Az elhunyt Tatár János (†54) holtteste ugyanis két hétre gyakorlatilag „eltűnt” a rendszerben. A férfi temetését már többször is el kellett halasztani, s a család még most sem tudja, mikor hantolhatják el.

– Április 13-án esett el a motorral – kezdte Orsolya (28), János lánya. – A mentők kórházba vitték. Az orvosok szerint agyvérzést kapott a nyeregben. Amikor az ügyeletes orvosnál érdeklődtünk, hogy várhatóan mikorra épül fel az apám, és ki a kezelőorvosa, azt mondta: „Nincs kezelőorvos, valószínűleg csak elvonási tünete van az alkoholtól.” Apukám napi egy fröccsnél többet nem ivott – háborgott Orsolya.

Április 20-án végre úgy tűnt, fellélegezhetnek: a kórházban azt mondták, János nemsokára kikerül az intenzívről.

– Egy órával később hívtak, hogy kapott még egy agyvérzést, és meghalt. Mivel közúti balesetnek minősítették az ügyet, hatósági boncolást rendeltek el. Azt mondták, várjunk az eredményre, mert Budapestre kell küldeni apa testét, ott boncolják. Napok teltek el, nem történt semmi: hiába érdeklődtünk, nem tudták megmondani, hol van apu teste. Végül Budapesten az illetékes rendőrkapitányságra mentem, ahol közölték: a kórház még nem is jelentette a halálát – mesélte zaklatottan Orsolya, aki a kórház által megjelölt fővárosi intézményben is hiába kereste Jánost, ott nem is hallottak az esetről.

Végül kiderült: a holttest végig abban a kórházban volt, ahova a baleset után vitték.

– Legutóbb tegnap ígérték, hogy felszállítják Pestre, de hivatalos értesítést azóta sem kaptunk – tette hozzá a nő.

Orsolya azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz. Dr. Kosdi Kornél ügyvéd szerint a hozzátartozók kegyeleti joga sérülhet, illetve kártérítési pert indíthatnak, ha a temetés lemondása miatt anyagi káruk keletkezett.

Az érintett kórház személyiségi jogokra hivatkozva nem válaszolt kérdéseinkre. A rendőrség közölte: az ügyben büntetőeljárás folyik, így nem adhatnak felvilágosítást.

Bíróságra mehetnek

A kegyeleti jog az elhunyt személyes jogainak védelméhez, a halálhoz, a végtisztesség megadásához, a halott földi maradványainak tiszteletben tartásához kötődik. A polgári jog ennek megsértését a „meghalt személy emlékének megsértéseként” határozza meg. Ha egy hozzátartozó úgy érzi, a kegyeleti jogai sérültek, bíróságon követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, elégtételt vagy kártérítést.

 


Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/haborog-a-csalad-ket-hetre-eltunt-janos-54-holtteste-a-korhazban/yfnzb8k

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA