Már kétszer annyian nézték meg az adóbevallásukat, mint tavaly

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal e-szja felületén eddig több mint kétszer annyian tekintették meg adóbevallásukat, mint tavaly ilyenkor, vagyis összesen 2,5 millióan - közölte a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-vel.

Varga Mihály ismertette, május 8-ig az okostelefonról is elérhető internetes felületen keresztül a tavalyinál 190 ezerrel többen, csaknem 770 ezren már el is küldték a bevallásukat, több mint háromnegyedük módosítás nélkül.

A tervezet május 22-én hivatalosan is bevallássá válikFotó: Szabó Gábor - Origo

 Közölte továbbá, hogy idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja-bevallás és havonta 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét.

Varga Mihály azt ígérte, hogy az adózásban a bürokrácia-csökkentés folytatódik, 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallástervezetét az adóhivatal készítheti el.

A miniszter szerint a számok is igazolják, hogy e-szja nem csupán jelentős adózási újítás, hanem egyre népszerűbb is. Kiemelte, hogy az e-szja lett 2017 legjobb infokommunikációs projektje, a NAV a saját fejlesztésű programnak köszönhetően az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének elismerésében részesült.

Állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat - tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, hogy ügyfélkaput a bevallási határidőig is lehet még nyitni, azon keresztül pedig mindenki egyszerűen férhet hozzá az szja-tervezetéhez és rendelkezhet adója 1+1 százalékáról.Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a NAV által készített tervezet május 22-én automatikusan, a törvény erejénél fogva érvényes bevallássá válik, ám mindenképp érdemes átnézni és szükség esetén kiegészíteni.



Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20180510-mar-dupla-annyian-neztek-meg-bevallasukat-mint-a-tavalyi-evben.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn