Hatástalanították a bombát az Erzsébet hídnál, visszaáll a rend

Fotó: MTI -Kovács Tamás

Fotó: MTI -Kovács Tamás
 

Hatástalanították a bombát az Erzsébet hídnál, újra megindult a forgalom a lezárt útvonalakon.

Csütörtökön délelőtt sikerült kiemelni a Dunában napokkal ezelőtt talált második világháborús bombát. 10 órától átmenetileg lezártáák az Erzsébet hidat, továbbá az I., az V. és a XI. kerületet érintően több rakpartot, útszakaszt, épületetet ürítettek ki. Ezeket a lezárásokat most feloldották.

12 óra körül a bombát kiemelték a folyóból, majd hatástalanították. Korábban az is felmerült lehetőségként, hogy a helyszínen robbantják fel, de erre végül nem került sor. A bombát a Dunán szállítják el.

Markovics Zita elmondta: az emberek visszatérhetnek otthonukba.

A tűzszerészek egy 100 kilós szovjet gyártmányú, romboló légibombát találtak. Gyújtószerkezetét néhány perc alatt kiszerelték, azt és a robbanótestet is sikeresen rögzítették a pontonon.

A tűzszerészek elindultak a Magyar Honvédség újpesti hadikikötőjébe, ahol a robbanótestet és a gyújtószerkezetet átemelik majd egy speciális tűzszerész teherautóra, s azzal a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre - közölte a kommunikációs tiszt.

Itt nézhet fotókat a bomba kiemeléséről!

 


Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/hatastalanitottak-a-bombat-az-erzsebet-hidnal-visszaall-a-rend/nw664bt

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn