Már a startupok is fantáziát látnak a nyugdíjas munkavállalókban

Már a startupok is fantáziát látnak a nyugdíjas munkavállalókban

Van olyan cég, amelyik fiatal vállalkozásokhoz közvetíti ki az időseket.

Dolgozni akaró nyugdíjasokat közvetít ki fiatal vállalkozásoknak egy bécsi startup. A WisR. célja, hogy megőrizze a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát, illetve a nyugdíjasok számára megkönnyítse, hogy érdekes és hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak.

A Piac és Profit írása szerint ez egy álláskereső portál, amely nyugdíjasok kiközvetítésére specializálódott. Tavasszal indult, júniusban már ötszáz felhasználója volt.

A cég ötlete annyira megtetszett a HR-szakmának, hogy két hónap alatt négy befektető 250 ezer euróval szállt be az üzletbe. Az oldalon olyan 55 év felettiek regisztrálhatnak, akik nyugdíjba vonulásuk után is szívesen dolgoznának részmunkaidőben vagy projektalapon. Megadhatják, hogy eddig milyen munkakörökben dolgoztak, mik az erősségeik, illetve milyen típusú elfoglaltságot keresnek maguknak. A másik oldalon olyan fiatal vállalkozások vannak, ahol nagy a lelkesedés ugyan, de elkel az idősek tapasztalata és segítsége.

Így lett például a 68 éves Silvia, aki 33 évig egy férfi szabóságban dolgozott varrónőként, nyugdíjba vonulása után nélkülözhetetlen támasza Mariának, a fiatal divattervezőnek. Maria ugyanis nagyon jó az új modellek megrajzolásában, az első darabok összeállításakor azonban nagy szüksége van Silvia gyakorlatára és tapasztalatára.



Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20180711_Mar_a_startupok_is_fantaziat_latnak_a_nyugdijas_munkavallalokban#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn