?>

Lecserélték a kukaholding igazgatóságát

Fotó: Marjai János/24.hu

Új igazgatóság és felügyelőbizottság gyürkőzhet neki a szemétkáosz megoldásának az állami kukaholdingnál, ugyanis Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Pankucsi Zoltánt nevezte ki az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnökének, az erről szóló bejegyzések nemrég jelentek meg a cégadatbázisokban – írta meg a napi.hu.

Az igazgatóság elnöki tisztét tavaly június 23. óta Gyalog Gábor látta el, az ő neve már nem is szerepel a kukaholding vezetői között.

Bőven lesz feladata Pankucsi Zoltánnak, hiszen a kukaholdingnak a 2016-os megalakulása óta folyamatosan gondjai vannak a hulladékdíjak számlázásával, beszedésével és a szemétszállító cégek költségeinek fedezésével, emlékeztet a portál.

A cég vezetésében már tavaly decemberben is történt egy tisztogatás:

Az új igazgatósági elnök a Deloitte Magyarország igazgatója volt 2018 decemberig, idén januárban pedig saját céget alapított Valóságkutató Kft. néven. Három és fél évig a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkári pozícióját töltötte be. Az igazgatóság tagja lett még Búsi Lajos, aki a Földművelésügyi Minisztériumban volt korábban zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkár, de 1990 óta tagja a Fidesznek, parlamenti képviselő is volt.

Szintén új tagja az igazgatóságnak Dukai Miklós egykori fideszes szentendrei önkormányzati képviselő, aki a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára volt, de 2006-ban a Valton Security őrző-védő társaság irodavezetőjeként is dolgozott, korábban ügyvédjelöltként pedig a Papcsák ügyvédi irodában. Kazella Zsolt szintén a kukaholding igazgatósági tagja lett, aki korábban a Hungexpo Zrt.-ben és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-ben volt vezető tisztségviselő.

A Világgazdaság írta meg elsőként, hogy a szemétdíjak beszedésére létrehozott állami cég a 2016-os veszteségénél bő kétszer nagyobb, 3,6 milliárd forintos mínusszal zárta az évet. A mérleg leadása után szinte a teljes addigi menedzsmentet kirúgták az NHKV-tól. Költségvetési forrásból pedig újra és újra milliárdokat kell átcsoportosítani a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához: a kormány tavaly októberben az NHKV tőkehelyzetének rendezésére 26,4 milliárd forintot szavazott meg a költségvetésből. Decemberben pedig újabb 5 milliárd forintot kellett átcsoportosítani, írta a napi.hu.

Fotó: Marjai János/24.hu



Forrás: https://24.hu/fn/gazdasag/2019/03/15/kukaholding-igazgatosag/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn