Durva rapszöveg miatt rúgták ki a kávézó alkalmazottait

Teljesen sima hétköznap volt a Duke Egyetem egyik kávézójában. Szólt a zene, mint mindig: a Spotify vendéglátóhelyeknek nyújtott szolgáltatását használják, így a lejátszási listát sem az alkalmazottak állították össze.

Larry Moneta hallgatói ügyekért felelős rektorhelyettesnek egyszer csak torkán akadt a vegán muffinja. Young Dolph rapper Get Paid című száma érte el nála ezt a hatást. Bár kérésére a zenét rögtön kikapcsolták, mégis panaszt tett, aminek következményeképpen kirúgták a kávézó két alkalmazottját.

Ahogy az Indy Week beszámol róla, botrányt okozott Young Dolph rapper Get Paid című száma, ami pedig csak a szokásosnak mondható keménykedést tartalmazza. Az USA Észak-Karolina államának Durham városában található Duke Egyetem rektorhelyettesénél mégis kiverte a biztosítékot.

Szokásához híven teát és vegán muffint evett az egyetem egyik kávézójában, amikor a Spotify által összeállított lejátszási listán sorra került a Get Paid. Nem lehet tudni, hogy hol tartózkodott a rektorhelyettes az utóbbi húsz évben, hogy csak most sikerült megdöbbennie egy olyan rapszámon, amely azt hirdeti, hogy a pénz a legfontosabb a világon, és ezt bűncselekményekkel lehet megszerezni.

Larry Moneta megbotránkozott a káromkodásokkal teli szövegen, de leginkább a refrénben ismételgetett „nigger" szó váltotta ki a felháborodását.

Amerikában egy egyetemen dolgozó értelmiségi kevés nagyobb bűnt követhet el, mint hogy szájára veszi az n-betűs szót. Viszont a fekete rapperek saját magukra provokatívan használják. Kérdés, hogy dolga-e bárkinek őket saját maguktól megvédeni. Larry Monetának annyiban igaza van, hogy meglehetősen bizarr jelenség a tömegkultúrában, hogy már kiskamaszok is a szervezett bűnözést dicsőítik a gengszterrapnek köszönhetően.

Miután a rektorhelyettes nemtetszését fejezte ki, a pultos azonnal kikapcsolta a zenét, és békítőleg felajánlotta, hogy legyen a vendége a muffinra Larry Moneta. Ő ezt nem fogadta el, sőt panaszos e-mailt írt a Duke Egyetem területén vendéglátóhelyeket működtető cég vezetőjének, aki viszont azonnali hatállyal elbocsátotta a kávézóban dolgozó Britini Brownt és Kevin Simmonst. Ők ezt aránytalanul nagy büntetésnek érzik, hiszen valószínűleg ők az egyetlenek a világon, akik egy meglehetősen középszerű rapszám miatt vesztették el az állásukat. A sajtónak nyilatkozó Larry Moneta sajnálkozását fejezte ki a kirúgások miatt, de a véleményén nem változtatott. Álláspontja szerint tisztelni kell a művészi szabadságot is (valószínűleg ő használta először ezt a kifejezést Young Dolph szövegeivel kapcsolatban), de a Duke Egyetem szellemiségéhez méltatlan, hogy a Get Paid elhangozhatott a kávézóban.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180509-egyetemi-botrany-egy-durva-rapszoveg-miatt.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

INFORMÁCIÓ MEGNYITÁSA