?>

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Máig figyelemmel kísérik tanáruk életét Jáksó Lászlóék.

Nem feledi első saját osztálya a 86 éves Vitray Tamást. Többek közt Holló Márta, Batiz András, Jáksó László, Máté Kriszta is az 1997-ben diplomázó között voltak, és a társaság a mai napig figyelemmel kíséri volt tanáruk életét. Vitray Tamás a Színművészeti Egyetemen Horváth Ádám rendezővel közösen tanította meg nekik a szakmai alapjait. Vitray az ATV Spiriten mesél péntek este egykori osztályáról, akik féltő szeretettel gondoskodnak róla.

„Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam – árulta el a tévés legenda a Blikk szerint. Ez egy összejövetelen konkrétan is elhangzott – mesélte Vitray. A lényeg az, hogy úgy döntöttek, vigyáznak a tanár úrra. Vettek például neki egy négy előadásra szóló operabérletet, azaz négy koncertre két-két jegyet, és a volt tanítványok kijelölték maguk között, hogy melyik előadásra melyik kíséri el őt.

Az Ötszemközt, a Csak ülök és mesélek, a Telefere vagy éppen a Töltsön velem egy estét! házigazdája 2010-ben, 32 évnyi tanítás után döntött úgy, hogy búcsút vesz a katedrától. Tavaly pedig a képernyőtől is végső búcsút vett, kereken hatvan évvel azután, hogy megjelent rajta.

 



Forrás: http://hvg.hu/elet/20191018_Vitray_Nem_tudom_illike_ilyet_mondani_de_gondnoksag_ala_helyezett_ez_az_elso_evfolyam#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn