?>

Európai párttársait is átverhette a pénzhamisító fideszes Veress

A Fidesz – magát az ezzel ellentmondó tényektől és bizonyítékoktól nem zavartatva – folyamatosan szajkózza pénzhamisítási botrányba keveredett IT-elnökének 2012-es kizárását. Portálunk azonban a kizárás-gate újabb ellentmondására bukkant. Botrány lesz az Európai Néppártban?

Ahogy a magyarországi, úgy az európai pártcsaládoknak is léteznek ifjúsági tagozatai. A Fidesz az Európai Néppárt tagszervezete, a Fidesz IT pedig ennek hallgatói szervezete, a European Democrat Students (Európai Demokrata Diákszövetség, EDS) tagja. Az nem meglepő, hogy honlapján a magyar tagszervezet, a Fidesz Ifjúsági Tagozat (Fidesz Youth Section) elnökeként még mindig egy bizonyos Aron S. Veressttüntetnek fel. Ettől még nem ragadnánk billentyűzetet, hiszen az ott szereplő adatokat 1999-ben tették közzé, laza ujjgyakorlat lenne azzal védekezni, hogy „elfelejtették” frissíteni az adatokat.

Az már sokkal érdekesebb, hogy az EDS – ellentétben a Fidesz IT hazai tevékenységével – egyáltalán nem tétlenkedik. A konzervatív értékrendű hallgatókat tömörítő ernyőszervezet évente számos nemzetközi rendezvényt, továbbképzést, konferenciát tart, melyről Facebook-oldalukon be is számolnak. És ez bizony kincsesbányát rejt a kutakodó újságíró számára.

Történt ugyanis, hogy az EDS úgynevezett „téli egyetemet” (Winter University, WU) rendezett 2014 február végén, március elején – méghozzá Budapesten. Tehát a pénzhamisítási botrányba keveredett Veress Áron állítólagos kirúgása után másfél évvel. Az erről szóló Facebook-esemény még ma is megtalálható a közösségi portálon. Amibe kicsit belelapozva megdöbbenve, egyben értetlenkedve olvashatjuk, hogy az EDS Facebook-profilja 2014. január 15-én kinevezte az esemény szervezőjének Áron S. Veresst.

Feltéve, de meg nem engedve, hogy igazak a Fidesz vezetőinek már-már nevetséges védekezései, miszerint Veress visszaélt egykori Fidesz IT-elnöki pozíciójának nevével, vezető fideszes politikusok (Rogán Antal frakcióvezető, Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester) nem voltak tisztában Veress állítólagos kizárásával, adódik a kérdés: Veress nemcsak a Fidesz, de a teljes Európai Néppárt ifitagozatát is átverte? Hiszen nem csupán az esemény Facebook-oldalán, de a rendezvény angol nyelvű itinerének utolsó oldalán is őt tüntették fel mint magyarországi kontaktszemélyt. Ez a dokumentum pedig már nem a Facebookon, hanem az EDS hivatalos oldalán található.

És hogy Veress maga is részt vett a 2014. február 26. és március 2. között rendezett nemzetközi eseményen, azt az idővonalon (most még) fellelhető fotók is bizonyítják. (Az első fotón Veress Áron maga meg is van jelölve mint Facebook-szereplő.)

Ahogy azt tegnap megírtuk, Veress Áron egy profi ügynök lehet, csak gratulálni tudunk neki. És hogy nem csupán holmi hazai fideszeseket vert át, hanem igazán nagykutya európai vezetőket is, ahhoz bizonyítékként álljon itt ez a fénykép, melyen nem kisebb szereplő a mi kis pénzhamisító barátunk fotópartnere, mint Eva Majewski, az egész európai ernyőszervezet, az EDS elnöke. Egy ilyen fontos személlyel elhitetni, hogy állítólagos kirúgása után másfél évvel is ő a Fidesz IT elnöke, az igazán megsüvegelendő teljesítmény! Minden elismerésünk!




Alfahír

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn