Autókat lopott el és rongált meg, de egy bicska is előkerült

Azért vitte el a kocsikat, hogy autókázzon velük, aztán mindegyiket megronglta. GPS-ket és pénztárcát lopott, néhány nap múlva pedig belekötött egy férfiba, akit bicskával fenyegetett meg. A 28 éves végül sikerült elfogni. 

A férfinak volt, hogy társa is volt. Vele tört be egy ösküi házba, ahol egy autó és egy robogó parkolt. Az autóban a slusszkulcs is benne volt, ahogy a forgalmi is. A férfi beült a kocsiba és elhajtott vele, majd azt megrongálta és az ösküi szőlőhegyen hagyta.

Két héttel később Veszprémben lopott el egy utcán parkoló kisteherautót, melyben a kulcs szintén bennmaradt. A kocsit azért vitte el, hogy autókázzon vele. Kilenc nap múlva találták meg Berhidán, szintén megrongálva. 

A férfi néhány nap múlva az ösküi szőlőhegy egyik telkén próbálkozott, ahol előbb

az udvarban parkoló autóból lopott el egy GPS-t, egy pénztárcát, a benne lévő bankkártyával együtt.

Ezután a melléképületből akart elvinni egy robogót, de annak tulajdonosa megzavarta a tolvajt. A férfi a motort feldöntve az udvaron hagyta, és elmenekült. Így több, mint 60 000 forint kárt okozott.

Ezek után belekötött egy férfiba Várpalotán, aki hiába akart kitérni előle, az agresszív férfi nem hagyta őt békén. A férfi eltolta magától a támadót, és ott akarta hagyni, de ő

elővett egy bicskát és azt mondta neki, hogy verekedjenek.

A férfi ekkor megfordult, és lefogta a támadója öklét, amitől a bicska pengéje visszazáródott. Ezután mindketten megütötték egymást, a férfi pedig elgáncsolta a támadóját. Az a földre esett a férfi pedig ott tartotta, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az agresszív férfit elfogták és őrizetbe vették.

 



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180605-birosag-ele-allhat-az-agressziv-tolvaj.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn