Hamarosan dönt a bíróság az egykori magyar bokszolónő sorsáról

Fotó: Weber Zsolt

Fotó: Weber Zsolt
 

Ma hoz jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla Csábi Bettina büntetőperében.

Az ügyben Bettina a másodrendű vádlott, az első rendű a férje, Koller István. Az első fokú ítélet szerint a házaspár és a harmadrendű vádlott 2010 nyarán állapodtak meg abban, hogy szlovák gazdasági társaságokkal együttműködve, azokat felhasználásával nettó áron több ezer tonna gabonát vásárolnak Romániában. Majd hamis papírokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába, de végül Magyarországon belföldi áruként értékesítenek. Előbb egy kft. nevében adták el az árut, később pedig további öt, ugyancsak általuk irányított vállalkozás nevében értékesítették a gabonát. A Romániában megvett árut bajai és Baja környéki gabona- nagykereskedő gazdasági társaságoknak adták el. Az áfát nem fizették meg, 2010 augusztusától 2011 novemberéig valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtottak be az adóhatósághoz, ezzel több száz millió forintos kárt okozva a nemzetgazdaságnak. Mindezt a feladatok egymás közötti összehangolásával, megosztásával tették, bűnszervezetet alkotva.

Folytatólagosan elkövetett adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt a Kecskeméti Törvényszék 2017. május 30-án Kollert 4 év 6 hónap börtönre és 16,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Az ügy összesen kilenc vádlottjából öten kaptak letöltendő börtönbüntetést, négy vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, a vagyonelkobzás mértéke összességében több tízmillió forintot lett, mint ahogy a pénzbüntetések összege is. Csábi Bettina 2 év felfüggesztett börtönbüntetést, és 9,5 millió forint vagyonelkobzást kapott.

Az első fokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlottak és védőik felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

– Nem érzem, és soha nem is éreztem magam bűnösnek. A gabonaüzletekben nem vettem részt, a bűncselekményben meg főleg nem – mondta a Bors beszámolója szerint az utolsó szó jogán Csábi, aki saját bevallása szerint azt hitte, minden legálisan zajlik. – A nyolc év alatt engem és a gyermekeimet is nagyon megviselt ez az ügy – tette hozzá elcsukló hangon az egykori bokszoló, aki hosszabb beszámolóját átadta a bíróságnak, és a rá kiszabott ítélet eltörlését kérte.

 


Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/dont-a-birosag-az-egykori-magyar-bokszolono-sorsarol/pq378ln

Blikk

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn