Ócsárolta a rendőröket, arcukba fújta a cigarettafüstöt: vádat emeltek a tüntető ellen

Budapest, 2018. április 14.
A Facebookon meghirdetett, ellenzéki pártok részvételével tartott demonstráció Budapesten, az Operaháznál az Andrássy úton 2018. április 14-én. A résztvevõk az Operaháztól vonulnak a Kossuth térre.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vádat emelt az ügyészség egy 20 éves budapesti férfival szemben, aki április 14-én az Országgyűlés épületének biztosítására kivezényelt rendőröket szidalmazta – közölte a Fővárosi Főügyészség. A tüntető ellen három rendbeli becsületsértés miatt emeltek vádat.

A vádirat lényege szerint a férfi  eleinte provokatív céllal sört és cigarettát kért a rendőröktől,

majd  arra kérte őket, hogy mivel „szolgálnak és védenek”  a nála lévő szemetet dobják ki.

Ezt követően a vádlott  – a tüntetésen részt vevő társaihoz intézve szavait – a sorfal elején álló rendőrnővel kapcsolatban súlyosan becsületsértő kijelentéseket tett, amit folytatott a rendőrnőt felváltó férfi rendőrrel kapcsolatos rasszista és becsmérlő szavakkal is.

Végül a fiatal férfi egy másik tüntetőtől kapott cigarettára rágyújtva a cigarettafüstöt egy harmadik rendőr arcába  fújta, amit további rendőrökkel szemben is folytatott. 

Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt



Forrás: https://24.hu/belfold/2018/07/02/vademeles-tunteto-parlament-rendor/

Hír 24

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn