Elhagyta a felesége, ezért visszarabolta

Egy baranyai férfit elhagyta a felesége, és ő egyedül maradt a két gyerekükkel a családi házukban. A férfi eldöntötte, hogy visszaszerzi a nőt – írja a Bors.

A megcsalt férj elhatározta, hogy visszarabolja a feleségét. Két társával megbeszélte, hogy hajnalban, amikor a nő busszal elindul dolgozni, a buszmegállóban elrabolják – írja a Bors.

Másnap hajnali ötkor elmentek a buszmegállóhoz, amikor odaértek, a férfi egyik barátja kiszállt a kocsiból, megfogta a nőt, és a hátsó ajtóhoz rángatta, majd berakták az autóba, és elindultak a férfi házához.

A kocsiban a feleség és a férj verekedni kezdett egymással, de a férfi nem tudta megakadályozni, hogy a nő üzenetet küldjön az új párjának. Az új élettárs egyből kocsiba ült, és elindult a férfi háza felé, közben pedig hívta a rendőrséget.

A nő a házból ordibált az új szerelmének, de a férje nem engedte ki, ezért ököllel beütötte a bejárati ajtó üvegét. Erre a kint várakozó férfi az autójával nagy sebességgel behajtott az udvarra, hogy kiszabadítsa a nőt. A férj barátja és a gyereke kézbe vettek egy vasvillát, valamint egy vascsövet, és ütni kezdték az autót, amivel a másik férfi kitolatott az udvarról. Közben a rendőrök is megérkeztek.

A tavaly júniusi emberrablás miatt a férfi és a társai hétfőn állnak bíróság elé. Akár 5 évre is börtönbe kerülhetnek, és az autóban okozott károkat is kifizettethetik velük.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180702-egy-baranyai-ferfit-elhagyta-a-felesege-es-o-egyedul-maradt-a-ket-gyerekukkel-a-csaladi-hazukban-a.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn