Elítéltek hét fiatalt, akik a javítóintézetben megerőszakolták több társuka

Négy és kilenc év közötti időre terjedő szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a hét fiatalt, akik először a javítóintézetben, majd a börtönben is megverték és csoportosan megerőszakolták fiatalkorú társaikat.

A közlemény szerint 2016 júliusa és decembere között követték el a bűncselekményeket, amikor javítóintézeti nevelés alatt álltak, majd előzetes letartóztatásukat töltötték. Rabtársaikat "csicskáztatták", illetve fenyegetéssel, veréssel kényszerítették különböző szexuális cselekményekre.

A sértettek valamennyien súlyos lelki sérülést szenvedtek, egyiküket pedig úgy megverték, hogy eltört a bordája.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Volt olyan vádlott, amelyiknek a védője tudomásul vette az ítéletet, más védők enyhítésért, illetve a részbeni felmentésért fellebbeztek.

A vádat a Pest Megyei Főügyészség képviseli.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20181006-eliteltek-a-fiatalokat-akik-megeroszakoltak-tobb-tarsukat.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn