Feltört egy buszt, majd bealudt a sofőrülésen a kiskunmajsai tolvaj

A kiskunmajsai rendőrök tetten érték azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint alig több mint egy hónap alatt nyolc járműből tulajdonított el értékeket - írja a police.hu.

Egy buszsofőr telefonált be a Kiskunmajsai Rendőrősre 2018. október 30-án a reggeli órákban, mivel egy ismeretlen kinyitotta az egyik autóbusz ajtaját és a sofőrülésben aludt. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a férfit, aki korábban a buszban több mint 20.000 forintot lophatott el.

 

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. szeptember 26-a óta további hét járműből – kihasználva azok nyitott állapotát – tulajdonított el értékeket. A gyanúsított többek között készpénzt, GPS készüléket, mobiltelefonokat, szerszámgépeket és személyes okmányokat vitt magával. Egyik alkalommal egy lakóház udvarára is bemászott, ahonnan kerékpárokat, horgászbotot és egy merítőhálót lopott el.

A nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették a 25 éves helyi férfit, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 2018. október 31-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

 

 



Forrás: https://index.hu/belfold/2018/10/31/feltort_egy_buszt_majd_bealudt_a_soforulesen_a_kiskunmajsai_tolvaj/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn