?>

Több, mint 100 migránst vittek át Magyarországon – Vádat emeltek ellenük

A vádirat szerint egy 41 éves magyar férfi már hosszabb ideje foglalkozott embercsempészéssel. Miután korábbi társait a rendőrök elfogták, új bűntársakat keresett. Egyikük egy 34 éves pakisztáni férfi lett, aki 2014-ben érkezett Magyarországra, és kapott menekült státuszt. Ő is abból élt, hogy Magyarországra érkező migránsokat Ausztriába, illetve más Európai Uniós országokba csempészett. A két férfi így került kapcsolatba.

A 41 éves férfi bevette még a bandába 54 éves barátját és annak élettársát egy 42 éves nőt, akiknek elmondta, hogy – többek között – a pakisztáni férfi is megbízójuk lesz.

Az 54 éves férfi beszervezett még egy 42 éves férfit is, sofőrnek.

Egy cseh rendszámú, sötétített üvegű, átalakított kisbuszt használtak, és egy úgynevezett felvezető autóval közlekedtek a szerb-magyar határtól Nyugat-Európa felé, jellemzően a magyar-osztrák határig, többnyire éjszaka.

A megbízási díjakat a 41 éves férfi szedte be, és osztotta szét társai között. A csoport több mint 100 afgán, pakisztáni, bangladesi embert csempészett át Magyarországon Ausztriába.

Egy fuvarnál a főszervező 41 éves férfit társai kihagyták az üzletből, egy másik esetnél pedig a 42 éves sofőr férfi Olaszországba vitt volna afgánokat, azonban a horvát rendőrök elfogták. Miután visszatérhetett Magyarországra, folytatott mindent előröl. Sőt még beszervezett egy 31 éves férfit is.

A bandát végül a magyar rendőrök fogták el 2017-ben, hárman most is letartóztatásban vannak, közülük van aki 25 évet is kaphat.



Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20190923-tobb-mint-100-migranst-vittek-at-magyarorszagon.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn