?>

Kétmilliárd forintnyi kárt okozott egy áfacsaló szervezet húsáruk behozatalával

Kétmilliárd forintnyi kárt okozott egy áfacsaló szervezet húsáruk behozatalával

Külföldről behozott húsáruk áfájával trükköztek.

Több mint kétmilliárd forintos kárt okozott áfacsalással egy 12 tagú bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség közlése szerint a bűnszervezet vezetője, az elsőrendű vádlott két, húskészítmények nagykereskedelmével  foglalkozó gazdasági társaságot irányított, amelyek 2012 júniusa és 2014 decembere között az Európai Közösségből vásároltak húsárut, amelyet belföldi gazdasági társaságoknak értékesítettek tovább. A két Kft.-nek áfát kellett volna fizetnie, de a fizetendő áfa összegét fiktív számlák befogadásával jelentéktelen összegűre csökkentették.

A fiktív számlákat nyolc, olyan közbeékelődött cég állította ki, amelyeket ténylegesen az elsőrendű vádlott irányított. Az elsőrendű vádlott által működtetett bűnszervezet biztosította, hogy pusztán az iratok, számlák alapján úgy tűnjön, mintha a közbeékelődött cégek vásároltak volna európai közösségi értékesítő cégektől, illetve a fiktív számlák szerinti vevő értékesítette a húsárut a két Kft-nek. A bűnszervezet összesen 2 336 836 189 forint vagyoni hátrányt okozott a magyar állami költségvetésnek.

Az ügyet öt európai állam segítségével, nemzetközi együttműködésben derítették fel, most az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismerik, és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, úgy a bíróság a bűnszervezet vezetőjét 8 év, két további társát 7, illetve 6 év fegyházbüntetésre, három elkövetőt egyaránt 3 év börtönbüntetésre, egy elkövetőt 2 év 6 hó börtönbüntetésre, 4 elkövetőt 2-2 év börtönbüntetésre ítélje.



Forrás: http://hvg.hu/kkv/20191107_Ketmilliard_forintnyi_kart_okozott_egy_afacsalo_szervezet_husaruk_behozatalaval#rss

hvg.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn