Cser Ágnes: folyamatosak a béremelések az egészségügyben

Folyamatosak a béremelések az egészségügyben, ezért nem igaz, hogy nem lesz szakember; a kiszámítható emelkedés miatt nem fogják elhagyni az országot az ágazatban dolgozók. Ezt Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke mondta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Cser Ágnes azt mondta, sikerült elfogadtatni

a kormánnyal a november 8-ára esedékes nyolcszázalékos bérfejlesztést.

Ezt január 1-jétől kapják meg az érintett dolgozók.

Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnökeForrás: MTI

Cser úgy fogalmazott, a felzárkóztatás elindult, és jó irányba tart, egy-egy orvos illetménye, és ezzel a keresete is több százezer forinttal nőtt, valamint a szakdolgozóknál is komoly bérfejlesztést értek el.A szociális ágazatban azonban nagy a lemaradás, mert egyelőre csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknél érték el, hogy megkapják ugyanazt, mint az egészségügyben foglalkoztatottak.

A szakszervezet a munkavállalók élet- és munkakörülményeit is szeretné javítani. Meg kell nézni azt is, mit lehet tenni azért, hogy összehangolják a bérfelzárkóztatást és a nemzetgazdasági teljesítőképességet.

Az egyik következő nagy cél az, hogy előrehozzák a 2019-es, novemberi bérfejlesztést

- tudatta Cser Ágnes.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180703-cser-agnes-folyamatosak-a-beremelesek-az-egeszsegugyben.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn