Jövőre emelkedik a gyerekek után járó ápolási díj

A gyermekek után járó ápolási díj összege 100 ezer forintra nő 2019 januárjától.

 

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkáraForrás: MTI/Veres Nándor

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen 100 ezer forintra nő január 1-jével.

Fontos kiemelni, hogy ez csak a kezdet, ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét– tette hozzá.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg.

Novák Katalin szerint azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20181011-emelkedik-az-apolasi-dij.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn