Északnyugatról jön az ítéletidő

Több megyében és a fővárosban másodfokúra emelte a heves zivatarok miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A keddi veszélyjelzésük szerint másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében a heves zivatarok veszélye miatt.

Zivatarok

Szintén heves zivatarok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Hőség

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyére a hőség miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 28 és 34 Celsius-fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Délután a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéit zivatarok érik el, melyek egyre intenzívebbé válva és rendszert alkotva haladnak keleti, délkeleti irányba (este érhetik el a főváros térségét, késő este pedig a Tisza vonalát). Ezek között nagy eséllyel lehetnek heves zivatarok, melyekhez kapcsolódva 90-100 kilométer/órás szélroham, nagyobb szemű jég és felhőszakadás társulhat.

Szerdára virradó éjszaka a zivatartevékenység súlypontja fokozatosan áthelyeződik az északkeleti országrészre, míg az ország más részein lassacskán - átmenetileg - megnyugodhat a légkör.



Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180612-tobb-helyen-masodfoku-figyelmeztetes-a-heves-zivatarok-miatt.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn