Dühös muszlim pakik egy keresztény nő vérét követelik

Asia Bibi nyolc évet sínylődött egy pakisztáni börtönben, mert muszlim vallású kolléganőivel folytatott vitája során kritizálta Mohamed prófétát. A nőt most felmentették, de a pakisztániak a vérét követelik.

 

Beszámolók szerint a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság felmentette Asia Bibit, aki nyolc évet töltött a halálsoron, 2010-ben ítéltek kötél általi halálra a pakisztáni istenkáromlásról szóló törvény alapján.

A befogadó, elfogadó, megértő és a béke vallását követő muszlim nők nem voltak hajlandóak abból a vizeskancsóból inni, amelyet Asia korábban megérintett; mindezt azért, mert Bibi keresztény. Asia Bibi ezt szóvá tette, amellyel feldühítette kolléganőit, és később megvádolták istenkáromlással. 

A muszlim asszonyok szerint a keresztény nő istenkáromló, így vesznie kell.

Az ötgyermekes keresztény édesanya világszerte felháborodást váltott ki a józanabb gondolkodású emberekből.

Miután a Legfelsőbb Bíróság szabadon bocsájtotta Asia Bibit, a pakik utcára özönlöttek Iszlámábádban és Pakisztán szerte, azt követelve, hogy „akasszák fel Asiát”. A felhergelt tömeg két püspöki tisztviselőt meglincselt, és a felmentő ítéletet meghozó bírákat fenyegeti.

Asia Bibi (eredeti nevén Ászija Núrín) egyelőre még nem tért vissza otthonába, a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva nem ad felvilágosítást tartózkodási helyéről - számolt be az AP hírügynökségnek a fejleményekről az asszony testvére, hozzátéve, nem tartja valószínűnek, hogy biztonságban lenne, ha Pakisztánban maradna.

Pakisztánban szigorú blaszfémiát tiltó törvények vannak érvényben. A Korán meggyalázása életfogytig tartó börtönnel, Mohammed megsértése halállal büntetendő.
 


Forrás: https://888.hu/article-duhos-muszlim-pakik-egy-kereszteny-no-veret-kovetelik

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn