Rabokat engednek szabadon a francia és amerikai börtönökből a járvány miatt

Új helyzet elé állította a koronavírus a zárt közösségekben élőket. Ilyenek többek között a börtönök és a migránstáborok is, amelyekből Franciaországban például a hatóságok igyekeznek kiszűrni és elkülöníteni a fertőzötteket, illetve szabadlábra helyezni azokat, akik csak kisebb bűncselekményekért ültek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Természetesen kérdés, hogy 5 ezer bűnöző idő előtti elengedésének milyen társadalmi és közbiztonsági következményei lesznek, ráadásul egy ilyen feszült helyzetben.

Egy koronavírussal fertőzött ember átlagosan 2,6 főt fertőz meg. A Kínából elindult vírus fertőzőbb az influenzánál, amelynél egy fertőzött ember - a nemzetközileg elfogadott átlag szerint - 1,5 főnek tudja átadni a kórt.

Az új típusú koronavírus zárt közösségekben terjed a leggyorsabban. Ilyen zárt közösségek például a migránstáborok valamint a börtönök is. Belgiumban például szabadon engednek a zárt táborokban lévő illegális migránsok közül 200 főt, egészen konkrétan Steenokkerzeelben, Bruggeben, Merksplasban és Vottemben. Hasonló eset történt Párizsban ahol a fertőzésveszély miatt - kijárási tilalom közepette - kiürítettek egy migránstábort, több száz embert evakuáltak, majd koronavírus tesztet végeztek rajtuk.

New Jersey állam legnagyobb börtönéből akár ezer rabot is szabadon engedhetnek. A hírt megerősítette Stuart Rabner, a New Jersey-i Legfelsőbb Bíróság elnöke is. "Példátlan időkben szükség van a szokásos viselkedésmód átgondolására és ebben az esetben ez azt jelenti, hogy engedjék szabadon azokat az embereket, akik kevés kockázatot jelentenek a közösségük számára", kommentálta a hírt Amol Sinha az Állampolgári Jogi Szövetség (American Civil Liberties Union, ACLU) New Jersey-beli vezetője. A terv szerint szabadon engedhetők azok, akiket pártfogással kapcsolatos jogsértések, illetve önkormányzati bírósági ítéletek, valamint kisebb, ún. "negyedik fokozatú" bűncselekmények miatt tartanak fogva. Azokat a fogvatartottakat, akik már most is fertőzőnek bizonyultak pedig karanténba teszik, de addig nem engedik őket szabadon, amíg a bíró el nem dönti, hogy hol fogják ezt pontosan megtenni.

Szinte pontosan erre készülnek Franciaországban is. Miután egyelőre 5 fogolynál mutatták ki a fertőzést, Nicole Belloubet igazságügyminiszter bejelentette, hogy rövidesen 5000 elítéltet elengednek, hogy csökkentsék a börtönökben lévő zsúfoltságot. A francia börtönök ugyanis "hagyományosan" túlzsúfoltak. Jelenleg több mint 70 000 fogoly van, körülbelül 61 000 helyen. Az ügyet ismerő források szerint az Igazságügyi Minisztérium olyan fogvatartottakat fog elengedni, akiknek a hátralevő büntetése kevesebb mint két hónap. Ugyanakkor ez nem lesz automatikus. Kizárnák például azokat, akik terrorcselekményeket vagy családon belüli erőszakot követtek el.



Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20200325-elitelteket-engedhetnek-el-a-koronavirus-miatt.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja