Az app, amitől a világ összes bankja retteg

Régóta halljuk már, hogy az ázsiai csetelős alkalmazások két körrel az összes nyugati konkurencia előtt járnak, és ha kíváncsiak vagyunk, milyen lesz 2-3 év múlva a Facebook Messenger, csak el kell menni Koreába megnézni a KakaoTalkot, vagy Kínába a Wechatet akció közben. Mivel nemrég egy hetet töltöttem Sanghajban a CES Asia kiállítás kapcsán, utóbbira pont tökéletes alkalmam nyílt.

Az appot itthon is le lehet tölteni, de a funkcióinak nagy része csak Kínában értelmezhető. Első ránézésre olyan, mint egy sima csetprogram, amiben beszélgetni tudunk az ismerőseinkkel, meg képeket-videókat küldözgetni; plusz van egy profiloldalunk, ahová lehet posztolni meg fotókat feltenni, mint mondjuk a Facebookra. Lehet aztán mások hírfolyamaira feliratkozni, az appon belül miniappokat letölteni, játszani, vásárolni - vagyis nagyjából minden olyasmit, amit a Kínából egyébként gondosan kitiltott nyugati közösségi oldalak tudnak.

A Wechat különlegessége egyrészt az, hogy konkurencia híján Kínában gyakorlatilag mindenki ezt használja (egymilliárd feletti az aktív felhasználói száma), annyira átvette az egész internet szerepét, hogy az óriásplakátokra és reklámokba a cégek és termékek weboldalai helyett a Wechat-csatornájik QR-kódját teszik ki.

Másrészt meg az egész ország lecserélte az appra a bankkártyát meg a készpénzt.

A mobilfizetés nyugaton elég nyögvenyelősen hódít, bármennyire tolják Google és Apple méretű cégek a saját megoldásaikat, a bankkártyák több évtizedes megszokásból fakadó előnyét nehéz lebontani. Kínában viszont a kártyák sosem terjedtek el igazán, az emberek egy lépcsőfokot átugorva rögtön a mobilfizetésre tértek át, amint elterjedtek az olcsó okostelefonok és a mobilinternet. Na meg ahogy a Tencent (a Wechat gazdája) és az Alibaba (a konkurens Alipayé) - némi állami hátszéllel megtámogatva - elérte, hogy a fizetési megoldásaikat a szupermarketektől az utcazenészekig mindenhol elfogadják.

Bocs, lemerült a pénztárcám

A Wechat Walletbe nem kínaiként bekerülni nem túl egyszerű, sokáig kizárólag kínai állami banknál vezetett bankszámla volt jó hozzá, aztán idén január óta elvileg működik külföldi kártyával is, de a gyakorlatban kicsit orosz rulett, hogy mit fogad el, és mit nem. A debit, vagyis bankszámlához kötött kártyákat például nem szereti a rendszer, inkább a klasszikus hitelkártyákat - engem mindenesetre sehogy nem engedett be, így kénytelen voltam egy tajvani kolléga telefonját elkunyerálni, hogy kipróbálhassam a fizetést. Ami csodálatosan egyszerűen megy egyébként onnantól, hogy a bankszámlánkról áttöltünk némi pénzt a Wechatre.

Két fizetési mód van, az egyiknél mi olvassunk le a telefonnal egy QR-kódot (ezek például éttermekben, kávézókban vannak odamatricázva minden asztalra), aztán beírjuk az összeget, amit küldeni akarunk. Egy másodperc múlva a túloldalon (mondjuk a pincér zsebében) pittyen a telefon, hogy átért a számla összege, és készen is vagyunk. A fordított megoldást főleg szupermarketekben láttam, itt már a kasszánál sorban állva felhozza az ember a saját “fizetni szeretnék” QR-kódját, amit a pénztáros egy vonalkód-leolvasó kütyüvel beszkennel, aztán lehúzza a Wechat Walletünkből az összeget.

Az egész hihetetlenül gördülékenyen és gyorsan megy, és szinte félelmetes látni, hogy mennyire elterjedt: tippre 10-ből nagyjából 8 fizetés telefonnal történik éttermekben vagy boltokban. De van ahol még durvább az arány: betévedtem például egy moziba, ahol hosszú sorokban álltak a Wechattel/Alipayjel működő jegyautomaták, mindenki azokat használta, az egy szem hagyományos pénztárat meg én egyedül. A metróaluljárókban az üdítős automatákon nincs pénzbedobó nyílás, csak egy kis monitor a QR-kódnak. Egyedül a metrójegyet nem váltotta ki még az app a gyakorlatban, bár a beengedő kapuk még csak pár hete működnek Wechattel, de alig láttam olyat, hogy valaki ezt használta volna a sima feltöltős kártya helyett.

A városban százezerszám fellelhető közösségi biciklik viszont csak telefonnal mennek. A hátsó kereket lezáró bilincs egy QR kód beolvasásával nyílik, és amíg vissza nem zárjuk, félóránként egy jüant (kb. 40 forint) von le a Wechat-számlánkról. A bizarr az a dologban, hogy nincsenek hivatalos dokkolók és állomások, mint a budapesti Bubi-bringáknál; ha leszálltunk, és gyalog megyünk tovább, csak otthagyjuk a járdán, és kész. Metrómegállóknál százszámra, hatalmas kazlakban állnak a közbringák.

Na de mi van, ha véletlenül lemerül az ember telefonja, benne az összes pénzével? A tajvani kolléga megnyugtatott, hogy ez nem opció, mert minden 35 év alatti kínai, vagyis a Wechat törzsbázisa, szériatartozékként hord magánál powerbankot (napelemeset a biztonság kedvéért). Ahogy azt a félig viccből felvetett tippemet is megerősítette, hogy

az egy hétre vitt 1500 jüanommal valószínűleg több készpénz volt nálam, mint Sanghaj összes huszonévesénél összesen.

De miért félnek ettől a bankok?

Az Alipayt 500 millióan, a Wechatet egymilliárdan használják Kínában, a két mobilos fizetési rendszerben tavaly 2900 milliárd dollár fordult meg, ami felfoghatatlanul sok pénz. Ha pedig a brutális összeg a Tencent és az Alibaba szerverein közlekedik ahelyett hogy készpénz vagy bankkártyás forgalom formájában cserélne gazdát, az eléggé fáj a bankoknak. Főleg az utóbbi. Ha az ember kártyával fizet a boltban, az összegből pár ezreléket-százalékot lecsíp magának jutalékként a kártyás cég, a kibocsátó bank, a fogadó bank, meg aki még a tranzakció környékén jár. Az amerikai kereskedelemben éves szinten úgy 90 milliárd jön össze ebből a sok apróból. De milliárdok esnek le a kártyák fenntartási költségéből, a készpénzfelvétel díjából, a mínuszba futott számlák után kiszámlázott kamatokból és hasonlókból.

A mobilos fizetésre átállással pedig ezek a milliárdok szépen mind elúsznak.

Ha valaki átáll mobilfizetésre, az egyetlen pont, ahol megsarcolja a bank, az az átutalás a számlájáról a Wechat-egyenlegére. Fizetésnél, pénzküldésnél, fogadásnál nincs jutalék, de erre igazából nincs is szüksége a rendszer fenntartójának, neki sokkal többet ér az, hogy egymilliárd ember önként és dalolva adja át a személyes adatai mellett a vásárlási szokásainak legapróbb részleteit is. A Facebook esetében láttuk, mit tud kezdeni egy online cég azzal, ha sokat tud a felhasználóiról - hát a Tencent a Wechaten keresztül sokkal-sokkal többet tud a saját júzereiről, mint amiről Zuckerbergék valaha álmodtak.

És a dolog itt kezd egy kicsit ijesztővé válni. Kínában ekkora bizniszt nem lehet anélkül felépíteni, hogy bele ne mászna az állam, és a Tencent engedelmesen meg is hajol a kommunista párt akarata előtt. A Wechat tartalmai szigorú állami cenzúra alatt állnak, a meggondolatlan kommentelés akár több éves börtönnel is járhat. A cenzúra néha egészen bizarr formában jelenik meg, például nem lehet 6.4 jüanos összeget küldeni, mert az június negyedikére utal(hat), az meg a Tienanmen téri vérengzés dátuma, amiről Kínában nem beszél az ember, ha jót akar magának.

Az állam és a Wechat összefonódásának következő szinte az a terv, hogy az appot hivatalosan regisztrált személyi igazolványként is lehessen használni. Ezt tavaly decemberben jelentették be, a rendszert most tesztelik. 2020-tól pedig indul az állampolgársági pontszámok rendszere, aminek keretében az állam mindenkiről nyilvántartja, hogy mennyire jó alattvaló, és ennek megfelelően jutalmazza vagy bünteti. Ami pedig már annyira Black Mirror, hogy Orwell forog a sírjában tőle.

Akkor most ez a jövő?

A Wechat Kínát már egyértelműen zsebre tette, de a határokon kívüli hódítás nem nagyon megy neki. Nekifutottak Indiában, Latin-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, de csúnyán felsültek - pedig nem mondhatni, hogy a Messivel, Neymarral és bollywoodi sztárokkal súlyosbított reklámkampányokból sajnálták volna a pénzt és az energiát. Úgy tűnik, akármennyire is arat az app hazai pályán, ha nincs ott a háttérben az állam, ami előzékenyen betiltja a konkurenciát, és tökéletes körülményeket biztosít a saját kivételezettjének, máris nem olyan sima a pálya. Most a kínai turistákra, és a külföldön élő kínaiakra fókuszálva próbálkoznak a nemzetközi terjeszkedéssel, és komoly sikereket érnek el például Dél-Afrikában. (Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy a Naspers helyi médiaóriással szövetkezve léptek be a piacra, ami egyébként résztulajdonos a Tencentben.)

De ha a Wechat nem is tud igazán kilépni Kínából, várhatjuk-e, hogy a trükkjeit lemásolva az Apple, a Google, az Amazon, vagy éppen a Facebook épít fel és visz sikerre valami hasonló rendszert a nyugati világban, egy kézbe összevonva a közösségi médiát a mobilfizetéssel? Elvégre ilyesmivel próbálkoznak már jó ideje, a Wechat példáján pedig az látszik, hogy a telefonos pénz használata kényelmesebb, gyorsabb, olcsóbb és biztonságosabb (az ujjlenyomatos azonosítás a telefonban sokszorosan körözi le a bankkártyák összes védelmi mechanizmusát), mint bármilyen fizetési mód, amit az utóbbi pár évezredben kitaláltunk. És ha nem is rohamtempóban, de kezd elfogadottá, sőt természetessé válni - hiszen már nálunk is alap, hogy a közüzemi számlákat az ember a sárga csekk QR-kódjának leolvasásával fizeti be.

A kulcs ugyanis nem csak az, hogy egy megoldást minél több helyen fogadjanak el (és ebben sem állnak túl jól a nyugati próbálkozások), de az is, hogy a kártyás fizetéshez képest ugrásszerű előnyöket mutasson, hogy az emberek átálljanak rá. Kínában ez könnyű volt, hiszen nem is nagyon volt kártyás fizetés, annak az előnyei is mind a Wechatben jelentek meg először a nagyközönség számára. Ha a Visa, a Mastercard, meg a bankok összes marketinges trükkjét is le kell győzni, az mindjárt nehezebb ügy.

Akkor a Wechat lehetőségeit fogja szépen lemásolni a nyugati konkurencia? Hát, az sem biztos, hogy ezek, amik a Wechatben egy nagy ökoszisztémává összeállva csodálatosnak tűnnek, különösebben sikeresek lennének nyugaton, pláne egyesével. A Messengerben például már jó ideje küldhetünk pénzt egymásnak - és szokta ezt a lehetőséget bárki használni? A Wechatben ugyanezt csak az idei kínai újév napján (amikor arrafelé szokás egymásnak piros borítékban pénzt ajándékozni) 768 millióan tették meg.

Lehet hogy jobb is így, hogy a közösségi médiás gigacégek nem kapnak még egy szakajtónyi érzékeny személyes adatot a vásárlási szokásainkról - elvégre a mellékelt ábra azt mutatja, hogy azokkal is elég illetlen dolgokat művelnek, amiket most, mindenféle fizetéses rendszer nélkül megadunk nekik. A kínaiak meg közben büszkék lehetnek, hogy ebben bizony lekörözték a világot - és a fantasztikus, de tök üres felhőkarcolóktól a csodálatos, de a kutya által nem használt mágnesvasútig számtalan példa mutatja, hogy egyébként mindennél jobban vágynak erre.



Forrás: https://index.hu/tech/2018/07/02/az_app_amitol_a_vilag_osszes_bankja_retteg/

Index

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn