Feje tetejére állt a politikai helyzet Olaszországban

 
Bár kétség sincs a felől, hogy Itáliában a bevándorlásellenes pártok kapták a legtöbb szavazatot a márciusi parlamenti választásokon, kormány mégsem tud felállni.

Meglehetősen népszerűtlen az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű politikai mozgalom Olaszországban. Bár a legtöbb voksot ők gyűjtötték be, kormányalakításukhoz azonban szövetségest kell találniuk. Korábban a Ligát és a Forza Itáliát is magába foglaló jobboldali pártszövetséget környékezte meg Luigi Di Maio pártelnök, ám a jobboldal számára teljesíthetetlen feltételeket szabott: az M5S ugyanis Matteo Salvinivel, a Liga vezetőjével hajlandó összeállni, Silvio Berlusconit azonban semmiképp sem szeretné a kormányban látni.

A bevándorlásellenes jobboldal azonban komoly egységet mutatott, s végül semmi sem lett a sokak által vizionált M5S-Jobbközép nagykoalícióból.

Di Maio ezt követően a baloldali, migránssimogató Demokrata Pártnál (PD) kezdett el érdeklődni, ám több napnyi tárgyalás után ez a megkeresés is lyukra futott. Az M5S vezetője a kudarcok után most belengette, hogy új választásokat kell kiírni. Facebookos videóüzenetében a következőket mondta:

Számomra nincs más megoldás: amilyen gyorsan csak lehet, új választásokat kell tartanunk. […] Sose gondoltam, hogy egyszerű lesz. De sose képzeltem volna, hogy lehetetlen lesz”.

Matteo Salvini egyértelműen elutasította Di Maio mostani felvetését. Sergio Mattarella államfő korábbi kijelentéseihez hasonlóan a jobboldali pártvezető szerint sem kell új választásokat kiírni, mivel úgy gondolja, hogy az általa vezetett bevándorlásellenes pártkoalíció a voksok 37 százalékát szerezte. Ezzel övék a legtöbb szavazat, s készen állnak a kormányzásra.

Egyébként a jobboldali dominanciát mutatja, hogy Friuli-Venezia Giulia tartományban vasárnap választásokat tartottak, melyen – az előrejelzések szerint – a jobbközép jelöltje, Massimiliano Fedriga lett a tartomány elnöke. Di Maio pártja, az M5S nem tudta hozni a korábbi eredményeit. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy héttel korábban szintén a jobboldal diadalmaskodott – akkor Molise tartományban.

 


Forrás: https://888.hu/article-feje-tetejere-allt-a-politikai-helyzet-olaszorszagban

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn