Továbbra is gödörben vannak a német szociáldemokraták

 
Németországban továbbra sem népszerű a baloldal, igaz, az AfD is némileg veszített népszerűségéből.

A Bild am Sonntag számára készített friss felmérés szerint az SPD élén történt személyi változások sem javítottak a szociáldemokraták népszerűségén.

Míg az SPD-re jelenleg a szavazók 17 százaléka adná a voksát, addig a CDU/CSU pártszövetséget 34 százaléknyian választanák. A szociáldemokratáknál ez egy százalékos gyengülés, míg az uniónál két százalék emelkedés — írja a Focus.

A harmadik legerősebb párt az AfD 14 százalékos támogatottsággal, ez most stagnálás, de az év elején ennél állt már jobban a bevándorlásellenes párt.

A szélsőbaloldali Die Linke (Baloldal) népszerűsége 10 százalék, őket két százalékkal előzi a Grünen (Zöldek), így a három baloldali párt között mindössze hét százalékpont a különbség.

A liberális FDP támogatottsága nyolc százalék.

Mint ismert, Németországban féléves tárgyalás után márciusban alakult kormány, újra nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD lépett egymással koalícióra. A döntés megosztotta a szociáldemokratákat.

 


Forrás: https://888.hu/article-tovabbra-is-godorben-vannak-a-nemet-szocialdemokratak

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn