Pedro Sánchez Spanyolország új miniszterelnöke

 
Már többször is jósolták bukását és politikai karrierjének végét az elmúlt években, most mégis Spanyolország miniszterelnöke lett belőle.

A 46 éves közgazdász végzettségű szocialista politikus több mint 20 éves politikai karriert tudhat maga mögött. Sokáig Brüsszelben dolgozott, a spanyol közvélemény előtt a 2015-ös országos parlamenti választások előtt szinte ismeretlen volt.

Kritikusai szerint jó külseje, kiállása közrejátszott abban, hogy akkor ő lett a megújuló szocialista párt "arca", amit támogatói viszont inkább előnynek neveztek — írja az MTI.

Rajoyt (balra) Sánchez (jobbra) váltotta Spanyolország élén.

Fotó: AFP

Pártja tőle remélte, hogy a konzervatívoktól elszenvedett 2011-es súlyos választási vereség után győzelemre vezeti őket, de 2015 decemberében még rosszabbul szerepeltek. Az akkori választások után a győztes konzervatív Néppárt (PP) nem tudott kormányt alakítani, mert nem volt meg hozzá a szükséges parlamenti többsége. Mariano Rajoy ezért visszautasította a király felkérését, és nem mérettette meg magát a parlamentben miniszterelnök-jelöltként.

Ezzel szemben Pedro Sánchez, mint a választásokon második helyen végzett Spanyol Szocialista Munkáspárt(PSOE) kormányfőjelöltje megpróbált létrehozni egy baloldali koalíciós kormányt, ám kísérlete kudarcba fulladt, a parlament nem szavazott neki bizalmat.

A hónapokig tartó belpolitikai patthelyzet után meg kellett ismételni a választásokat 2016 nyarán. A szocialisták Sánchez vezetésével ekkor történetük legrosszabb választási szereplését érték el, bár megőrizték ellenzéki vezető szerepüket, de eddigi legkisebb, 84 fős frakciójukat alakíthatták meg. A párt népszerűsége addig soha nem látott mélypontot ért el.

A baloldali pártban ekkor belső válság robbant ki, Sánchez álláspontját (együttműködni a konzervatívokkal) a vezetőtestület leszavazta, ez pedig lemondásához vezetett. Parlamenti mandátumát is visszaadta. A szocialisták pedig végül tartózkodásukkal engedték kormányt alakítani a Néppártot, és így véget vetettek kilenc hónapnyi politikai bénultságnak.

Sánchez 2017 tavaszán újraindult a szocialista párt vezetéséért, és sokak legnagyobb meglepetésére visszanyerte korábbi posztját.

Az elmúlt három évet nagyban jellemezte a két legnagyobb spanyol politikai párt vezetője, Mariano Rajoy és Pedro Sánchez párharca. Rajoy megbuktatásával együtt Sáncheznek bizalmat szavazott a parlament.

 


Forrás: https://888.hu/article-pedro-sanchez-spanyolorszag-uj-miniszterelnoke

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn