Hat év börtönre ítéltek Romániában egy volt minisztert korrupció miatt

Jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélték Romániában Elena Udrea volt regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztert, akit megvesztegetés elfogadásában és hivatali visszaélésben talált bűnösnek a legfelsőbb bíróság.

Az ítélet megerősítette a tavaly márciusban a legfelsőbb bíróság egy másik bírói testülete által kimondott első fokú ítéletet.

Elutasították Udreának azt a kérését is, hogy tárgyalják újra a pert.

Elena UdreaForrás: AFP/Daniel Mihailescu

Az ügy egyik vádlottját, Rudel Obreját, a román ökölvívó szövetség volt elnökét öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Az ügy többi vádlottja, közöttük minisztériumi alkalmazottak, Udrea volt tanácsadója és egyéb hivatalnokok felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Ion Ariton volt gazdasági minisztert felmentették.

Az ítélet szerint Udreának csaknem 3 millió euró kártérítést kell fizetnie a turisztikai hatóságnak.

A Traian Basescu volt államfő egyik bizalmasának számító Udrea az ügyészek szerint több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből egy ökölvívó gálát.

A politikus jelenleg Costa Ricában tartózkodik, ahol politikai menedékjogért folyamodott.Az idén hagyta el Romániát, távollétére a média februárban figyelt fel, amikor a volt politikus nem jelent meg egy tárgyaláson. Akkor ügyvédje azt mondta, hogy Görögországba ment, de később kiderült, Costa Rica volt a célpontja.

Áprilisban Udrea azt állította, hogy politikai menedékjogot kapott, de a román hatóságok szerint egyelőre csak kérvényezte ezt a státuszt, ezért egyelőre ideiglenesen, a kérelem elbírálása idejére élvez védelmet.

A politikus azért ment el Romániából, mert állítása szerint nem volt része méltányos jogi eljárásban. 

Volt férje révén jelentős vagyonnal is rendelkezik.

Udrea csaknem tíz éven keresztül az egyik legbefolyásosabb politikusnak számított: előbb Basescu tanácsadójaként, majd a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezető politikusaként érte el politikai karrierje csúcsát.

A PDL Basescu egykori államfő pártja volt, amellyel a jobbközép politikus akkor szakított, amikor a PDL – az akkor még államfő óhajával szembefordulva – nem Udreát választották a párt elnökévé. A volt államfő azóta új politikai alakulatot alapított, a Népi Mozgalom Pártját, amelyet az ellene indult korrupciós perekig Udrea vezetett.

A politikus azzal vádolta a Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA), hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) befolyása alá került, és ott döntik el, hogy melyik politikus, vagy üzletember kerüljön börtönbe.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180605-eliteltek-egy-volt-minisztert-romaniaban.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn