Megérkeztek az első nemzetközi segélyszállítmányok Guatemalába

Megindult a nemzetközi segítségnyújtás Guatemalának a Fuego vulkán vasárnapi kitörését követően - közölte kedden Heinz Hiemann, a közép-amerikai állam elnökének szóvivője.

"Már most kapunk nemzetközi támogatást, a nap folyamán orvosi kezelésre az Egyesült Államokba szállítanak néhány embert, emellett Mexikóból orvosok érkeznek Guatemalába" - idézi Hiemannt a Prensa Libre című helyi lap internetes felületén. A TASZSZ orosz hírügynökség értesülései szerint három gyermeket szállítanak kórházi ellátásra az Egyesült Államokba.

Újabb robbanás történt

A guatemalai katasztrófavédelmi hatóságok szerint kedden a tűzhányó ismét aktivitást mutatott, egy robbanást követően láva ereszkedett le a déli oldalán. Hat veszélyeztetett térségben hat település evakuálását rendelték el.

"Megkezdték a Fuego vulkán közelében fekvő települések evakuációját a megnövekedett tevékenységre tekintettel, amely vulkanikus törmelékárakhoz, vagy iszapárakhoz is vezethet" - derült ki a hatóságok közleményéből. A közlés szerint az újságírókat és mentőalakulatokat is kivonták a veszélyeztetett térségből. A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 72 ember vesztette életét a tűzhányó kitörése miatt. Nem kizárható, hogy a kutató-mentő munkálatok során további áldozatokra lelnek. Mintegy 300 sérültet tartanak számon, a kitörés csaknem 2 millió embert érint.
A halottak nagy számára tekintettel három napos gyászt hirdettek az országban. Jimmy Morales elnök is a helyszínre látogatott, hogy képet alkothasson a katasztrófáról.

Idén már másodszor

A nagy erővel kitörő Fuego hétfőn 16 órán keresztül lövellt sűrű fekete füstöt mintegy 10 kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környékbeli területeket. A beszámolók szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott, és a vulkanikus törmelékár elárasztotta El Rodeo települését.
Közel 3300 embert menekítettek ki a vulkánhoz közeli településekről. A vulkánhoz közeli településeket teljesen belepte a hamu, több településen óriási károk keletkeztek.

A fővárostól mintegy 50 kilométerre délnyugatra fekvő, 3763 méter magas tűzhányó másodjára tört ki 2018-ban, hírügynökségek szerint a vasárnapi az elmúlt bő négy évtized legerőteljesebbje.
Hétfőn egy sor dél-amerikai ország fejezte ki együttérzését Guatemalával a történtek miatt. Többen segítségüket is felajánlották, köztük António Guterres ENSZ-főtitkár is. Guatemala 32 tűzhányója közül a Fuego a legaktívabb.



Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180606-megindult-a-nemzetkozi-segitsegnyujtas-guatemalanak-a-fuego-vulkan-kitoreset-kovetoen.html

Origo

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn