Már a Demokrata-hű New York Times is azt kéri, újuljon meg a párt

A New York Times című napilap vasárnap szerkesztőségi állásfoglalásban javasolta a Demokrata Pártnak, hogy válasszon új vezetést.

A cikk "Utat a fiatal demokrata vezetőknek" címmel jelent meg, és nemzedékváltást sürget a kongresszusi vezető demokrata politikusok körében. Az újság szerint a pártnak a jelenlegi élenjárói túlságosan is hosszú ideje ragaszkodnak a hatalomhoz, és a lap információi szerint a képviselőház demokrata képviselői közül sokan, különösen a fiatalabb törvényhozók érzik úgy, hogy

itt az ideje a váltásnak.

A New York Times szerkesztőségi véleménycikkében hozzáteszi, hogy az őszi félidős választásokon induló demokrata párti jelöltek közül már húszan jelezték, hogy amennyiben a választáson győzelmet aratnak, nem támogatják a 78 éves képviselőházi frakcióvezető, Nancy Pelosi újbóli jelölését a tisztségre.

 
Fotó: AFP
A portál szerint a politikus helyettesei távolról sem alkalmasak a vezetésre. A frakcióvezető mindkét helyettese, Steny Hoyer és Jim Clyburn a nyolcvanas éveihez közelít, és évtizednél is régebb óta vezető tisztséget tölt be a pártban és a törvényhozásban.

Bár a tapasztalat és a politikai érettség fontos lehet, a demokratáknak a jövő pártját, előretekintő pártot, a fiatalok és a progresszió pártját kellene felmutatniuk"

– írták a lapban, mely megjegyzi, hogy fiatal és tehetséges demokrata párti törvényhozók mondtak le politikai karrierjükről, mert már nem akartak tovább várakozni.

A híresen elfogult Demokrata-párti lap irigyli a republikánusokat, hiszen ott a vezető politikusok a negyvenes-ötvenes éveikben járnak. Külön megemlítik Paul Ryan házelnököt, Kevin McCarthyt, a republikánus képviselők frakcióvezetőjét és Steve Scalise képviselőt.

 


Forrás: https://888.hu/article-mar-a-demokrata-hu-new-york-times-is-azt-keri-ujuljon-meg-a-part

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn